Ha valaki kíváncsi arra, hogyan lehet nehéz időkben is mosolyogni, Madagaszkár az egyik legjobb úticél. A szigetlakók őszinte kedvességének és nyíltságának, illetve vallásosságának köszönhetően a madagaszkáriak tudják hogyan éljenek mosolyogva, még ha a nagy szegénység és kilátástalanság kemény próbára teszi is őket nap mint nap.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány programján keresztül lehetőségem volt három hónapra a világ egyik legkülönlegesebb szigetére utazni. Helyi családoknál lakva és helyi iskolákban dolgozva lehetőségem volt bepillantani a szigetlakók mindennapjaiba, megismerni életkörülményeiket, álmaikat és realitásukat. A sziget különböző részeire ellátogatva pedig megismerhettem Madagaszkár egyedülálló természeti szépségeit és megfigyelhettem a sziget ellentmondásait.

Az utazó első benyomása az, hogy Madagaszkár a mosoly országa. Pedig a szigetlakók élete korántsem könnyű. Madagaszkár Afrika egyik legszegényebb állama, amely ráadásul politikailag sem stabil. Miközben a tipikus madagaszkári ebédet esszük zebu húsból és rizsből, a fogadó családom érthető lehangoltsággal emlékszik vissza az elmúlt évek történéseire. 2009-ben a főváros, Antananarivo fiatal polgármestere, Andy Rajoelina államcsíny eredményeként eltávolította a hatalmon lévő Marc Ravalomana elnököt, és alkotmányellenes módon átvette a hatalmat. Kormányát a nemzetközi közösség a mai napig nem ismerte el. Az államcsínyt követően  a nyugatról érkező pénzügyi támogatás és befektetés fel lett függesztve, még nagyobb szegénységbe taszítva a világ egyik legszegényebb országát, ahol a lakosság kétharmada a létminimum alatt él. A lakosság szkeptikusan várja a 2013-as választásokat, nem igazán számítva arra, hogy az átlátható és jogszerű lesz, sokan félve, mások remélve, hogy a választást zendülések előzik majd meg.

A krízis jelei mindenfelé láthatóak. Az utak rossz állapotban vannak és veszélyesek. Kétszer is meggondolom, mielőtt egy helyi busszal útnak indulok a városon kívül, végül azonban nincs más választásom. Útközben a biztonságos megérkezésért imádkozom tyúkok és kakasok közé szorítva, eközben viszont nem győzőm csodálni a táj szépségét. Zöldellő rizsföldek, ameddig a szem ellát, és amelyeket csak itt-ott törnek meg vörös téglaházak. Kókuszdiótól roskadozó pálmafák, amelyek kis fakunyhókat takarnak a tengerparton. Az országutat árusok asztalai szegélyezik, amelyeken hegyekben áll a mangó és a banán. Esőerdők, amelyek a világon egyedülálló növény- és állatfajoknak adnak otthont. De Madagaszkár egyedi élővilága ki van téve a természet szeszélyeinek és a felelőtlen emberi tevékenységeknek. Cicklonok sepernek végig a szigeten, minden évben pusztítva mindent, ami az útjukba kerül, míg az erdőírtás az esőerdők nagyrészének eltűnéséhez vezet, veszélyeztetve olyan állatok élőhelyét, amelyek sehol máshol nem élnek a földön.

Egy ilyen különleges országban élni és dolgozni igazán izgalmas. A helyi családnál korán indul a nap, hajnali 5 órakor már magasan süt a nap, a gyerekek visítva szaladnak ki szobájukból mosdani és fogat mosni, megeszik a reggeli rizsadagot és aztán indulnak iskolába. Délben viszont már újra otthon vannak, bár csak rövid másfél órára. Megebédelnek, majd irány vissza az iskolapad este 5-6-ig. Házi feladat és a napi sorozat a tévében, majd este 9-kor elcsendesül minden. A család élete este 6 után már csak otthon zajlik. Ilyenkor már teljesen besötétedik, és sötétedés után nem csak a vendég fehér lányoknak nem ajánlják, hogy kint sétáljanak, de még a madagaszkári családapák sem szívesen mozdulnak ki, hacsak nem muszáj.

Dolgozni legalább annyira izgalmas és kalandos, mint a helyiekkel lakni vagy utazni. Az iskolák túlzsúfoltak,  a tanárok 50-60 létszámú osztályokat oktatnak. Az iskolák rendelkezésére álló források korlátozottak. A számítástechnikai laborok tele vannak Európából kiselejtezett számítógéppel, mindegyik vírusokkal megrakodva. Legjobb esetben 4-5 működik is a 20-30-ból. Hosszú perceket várunk, amíg ki tudunk nyitni egy egyszerű ’Word’ programot. A várakozási idő ennél sokkal több, ha honlapokat akarunk megnyitni, azokon a ritka napokon, amikor az internet működik is. De diákjaink lelkesedése kárpótol minket a tehnikai nehézségekért. Figyelmesen hallgatják a blog létrehozásáról szóló leckét, titokban a Facebook oldalukat nézegetve, amikor nem vagyunk elég figyelmesek. Lelkesednek azért, hogy megosztjuk velük saját Facebook elérhetőségünket, csak, hogy hónapok elteltével írjanak egy rövid üzenetet, és mosolyt csaljanak az arcunkra egy zsúfolt munkanap közepén.

Együtt élve a helyiekkel és a szigeten utazgatva hamar rájövök, hogy Madagaszkár valójában egy nagyon gazdag ország, legalábbis természeti forrásokban, de a lakosság nagytöbbsége a létminimum alatt él. Madagaszkárt nemcsak az élővilág egyedülállósága teszi különlegessé, de a szigetország a világ első számú vanília, szegfűszeg és ylang-ylang exportálója. Fő export termékei között van még a kávé és a licsi is. A mezőgazdasági termékek mellett Madagaszkár dombjai jelentős drágaköveket és féldrágaköveket rejtenek, és nem elhanyagolhatóak kőolaj és földgáz forrásai sem. Mindezek ellenére a lakosság nagyrésze kínlódik. Sokan arról álmodnak, hogy a szigetet elhagyva jobb életet teremtsenek maguknak és családjuknak Európában vagy Amerikában, és követik korábban kivándorolt családtagjaikat vagy barátaikat. Mások tanulnak és keményen dolgoznak, hogy gyermekeiknek jobb jövőt biztosítsanak a szigeten. Mindennapi emberek, akárcsak mi, akik tanulnak, dolgoznak és egy jobb jövőről álmodnak, ahogyan mindenki más.

Ilyés Ilona Ilma

A bejegyzés trackback címe:

http://onkentesen.blog.hu/api/trackback/id/tr295524645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Esthajnal57 2013.09.22. 15:08:59

Ez egy jó kis írás, köszönjük. Engem nagyon érdekelne, hogy mi volt konkrétan az önkéntes munkája, mi volt a feladata és azt hogyan sikerült véghezvinni. Kapott-e segítséget? Hogyan fogadták?
És kéne még sok-sok fénykép is, ha lehet.

ilonailyes 2013.09.22. 18:23:24

@Esthajnal57: Kedves Esthajnal, köszönöm a kérdést. A projektem témája a környezeti nevelés volt az internet segitségével. Tulajdonképpen abból állt, hogy játékokat, tevékenységeket szervezzünk a diákoknak arról, hogy hogyan tudják mindennapi életükben védeni környezetüket, ezután pedig bemutassuk nekik, hogyan tudnak használni egy blogot arra, hogy ismereteiket, ötleteiket megosszák más iskolák diákjaival:
educenvmad.blog.com/
Én egy német lánnyal együtt dolgoztam a projekten, de együttműködtünk a helyi tanárokkal, akik nagyon sokat segitettek nekünk. Két városban dolgoztunk, másfél hónapig Antsirabe-ban, másfél hónapig a fővárosban, Antananarivo-ban. Két-két iskolában mindkét városban. Nehézséget az jelentett, hogy nem minden iskolában tudtuk használni a számitógépeket illetve internetet, úgyhogy volt ahol csak tevékenységeket szerveztünk, de nem dolgoztunk számitógépen. Amúgy az is nagy segitség volt, hogy volt egy helyi projektkoordinátor, aki kapcsolatba helyezett minket a helyi tanárokkal és iskolákkal, és tulajdonképpen vele beszéltük meg mit is fogunk csinálni az iskolákban, illetve neki kellett a végén beszámolnunk az eredményekről.
Nem tudom még hogyan tudok képeket feltölteni ide, viszont van sok képem ami megtekinthető a követkeyő blogon: ilonailyes.wordpress.com