_zsolt 2014.09.17. 15:58

Újabb benini kalandok

Szerencsésen túl vagyok az első kisebb rosszulléten. Valószínűleg a piacon vett halas szendvics túl olajos volt, amit nem bírt a gyomrom, de egy nap alatt túllettem rajta, igaz egy elég rémes éjszaka árán. Antibiotikumot azért elkezdtem szedni, de a kórházba szerencsére nem kellett elmenni. A hús most már egyáltalán nem hiányzik, és el is döntöttem, hogy nem fogok itt venni semmilyen húst, maximum halat, mivel az állatok terjeszthetik az ebolát. Halat is csak itt a farmon fogok enni. A héten csak Stefi és én vagyunk a házban, mert a lányok Fabrice-al a trinom partnerünkkel együtt elmentek Togo-ba kirándulni. Mi valószínűleg két hét múlva megyünk majd.

3_1.png

A háztetőt a héten meg kellett javítani, mert egyik este arra keltem, hogy esik rám az eső. Mióta megjavították volt egy nagyobb vihar, de szerencsére nem áztunk be. A szomszédunk, George a házmester, vagy valami ilyesmi, így ha bármi gondunk van, azonnal intézkedik. A héten 3 napon keresztül keresztül kint voltak az utcán a Zangbeto-k. Ők a woodo valláshoz kapcsolódnak, éjszaka az utcákat figyelik és ha nőt látnak „elrabolják”. Nem tudni, hogy az európaikkal mennyire szigorúak, de inkább nem mentünk a városban sötétedés után. Ha a házunk közelébe jönnek nem lehet kimenni, és ha benéznek az ablakon, nem lehet rájuk nézni, mert „megölnek”. Ezek persze vallási szokások, nyilván nem fognak megölni, de nem akarjuk megtudni, mi történik, ha találkozunk velük. Mindig figyelmeztetnek minket, ha kint vannak éjszaka és akkor nem megyünk sehova.

Akartam a piacon képet készíteni és elküldeni nektek, de sajnos nem illendő ott fotózni. Tetszik nagyon a mi kis piacunk, itt nem olyan, mint a nagy városokban, nem próbálnak mindenféle árut ránkerőltetni, inkább elvegyülünk és elfogadnak. Persze a gyerekek csak órdítják, hogy YovoYovo, ha meglátnak, de már hozzászoktunk.

Végre sikerült összeegyeztetnünk a programunkat Clément-el, a szabónkkal és el tudtunk menni a családjához vacsorázni. Jól sikerült, és rengeteg mindent megtudtunk róla. Tündéri gyerkőcei vannak, a két nagyobb már tanul franciául az iskolában, de a többiek még csak a fon-t beszélik. Érdekes, hogy itt a nőket nem a keresztnevükön szólítják, hanem a gyermekük keresztnevén, például Mama Laurence, Mama Samuel. Sok nőnek a keresztnevét nem is tudják megmondani, csak hogy Mama xy.

3_2.png

Sokat gondoltam otthonra augusztus 20-án, ez az első, hogy nem voltam otthon, de elmeséltem itt, hogy mit ünneplünk, és ez az egyik legnagyobb ünnepünk otthon. Szívesen teleportáltam volna egyet, hogy megnézzem a tűzijátékot.

3_3.png

Befejeztük az interjúkat a helyi gazdákkal, így összesen 30 emberrel sikerült 1-1 órán át egyeztetni. Sok sok információt összegyűjtöttünk a további munkához, most ezeket dolgozzuk fel és kezdjük el kidolgozni a képzés moduljait. Továbbra is segítünk két növény növekedésének felmérésében. Mikor legutóbb erről írtam a legfontosabb dolgot kifelejtettem, ami elég furcsán hangzik, de igazából, amit vizsgálunk az az, hogy vizelettel kevert vízzel öntözve hogyan növekednek. Félelmetes a különbség. Ez is egyik része az itteni munkának, hogy ezt az eljárást jobban megismertessük a gazdákkal, hiszen első hallásra nekik is elképzelhetetlen, hogy hogyan gyűjtsék össze, hogyan tárolják, de erre itt a farmon tudunk nekik majd példát mutatni, mert itt már ezt az eljárást használják elég régóta. A természetes módszereket kell jobban megismertetni velük, ez az egyik fő célkitűzése a szervezetnek, akiknél vagyunk.

3_4.png

Az egyik interjúra menet találkoztunk a Bonjour Bonsoir növénnyel, ami magyarul a mimóza. Ahogy megérintettük összerezzentek a levelei.

3_5.png

Ismét voltunk templomban, de ez most teljesen más volt, mint legutóbb. Az egyik helyi gazda, akinek itt van területe a farmon, elhívott minket, ahol ő a prédikátor. Nem voltak sokan, körülbelül 15-en lehettünk együtt, de emiatt volt családias. Bemutattak minket, mindenki köszöntött, a végén pedig a helyi falu vezetője meghívott minket a házába és beszélgettünk velük. Ott tudtuk meg, hogy ha maláriásak vagyunk és megisszuk a saját vizeletünket meggyógyulunk. Elég sok hasonló elképesztő helyi praktikát hallunk nap mint nap, remélem egyiket sem kell majd alkalmazni.

3_7.png

Ő itt Rachidi, az én itteni legjobb barátom Stefin kívül. Szerencsére ő nem gyakornok, hanem itt dolgozik a farmon ő a felelős az állatok etetésének szervezéséért, így míg én itt leszek, ő is itt lesz, így már biztos, hogy nem fogom magam egyedül érezni.

3_8.png

Nagyon segítőkész, és mindig lehet rá számítani, bármilyen elintéznivalónk akad, segít nekünk megoldani. Sokan vannak még itt, akikkel jóban vagyunk, de sajnos nem mindenki marad itt, a legtöbben szeptember közepén visszamennek az egyetemre.

Igaz, hogy van szúnyoghálónk az ágyunk felett, de mindig vannak látogatók, így sokszor reggelre tele leszek újabb és újabb csípésekkel. Ezek nem moszkítók, hanem kisebb pókók, vagy hangyák, akik be tudnak jönni a kisebb lyukakon. Ennek persze az az eredménye, hogy a lábam tiszta seb, mert nem bírom megállni, hogy nem vakarom el. Lassan kezdek hozzászokni, és nem foglalkozni vele.

Sokféle ételt kipróbálunk, szinte minden ízlik eddig, de a legjobban azok, amiket magunk készítünk. A mustár itt valami isteni finom, semmilyen formában nem hasonlít az otthonira. Úgy néznek ki, mint a csokoládébogyók, de az íze teljesen más. Minden héten megyünk enni forró tapioca-t, ami olyan, mint egy forró puding, a tetejére vaníliás tejet öntenek és mogyorót szórnak rá. A kedvenc italom a bissap, ami egy szárított levélből készített ital, persze tele cukorral, de délután, mikor újrakezdjük a munkát, mindig iszom egyet. Érdekes, hogy itt mindent műanyag zacskóba tesznek. Az italokat, a magokat, mindent így árulnak. Ha tudjuk, elkerüljük és visszük a sajátunkat, de rajtunk kívül senki más nem teszi ezt sajnos, emiatt rengeteg a műanyag az utakon. Amit leggyakrabban itt esznek, az a pate. Ez tészta lenne, de itt mást jelent. A kukoricából lisztet készítenek, és azt keverik fel forró vízzel és paradicsomlével, ez a pate rouge, van ezen kívül pate noir (fekete) és pate blanche (fehér). Elég egészségtelen, így ha tudunk, inkább rizst eszünk. Érdkes, hogy bármennyi gyümölcsük is van, nem nagyon esznek, főleg a gyerekek nem. Talán egyedül a narancs, amit látunk mindig a kezükben, mivel ezt nem megpucolják és gerezdekben eszik meg, hanem a nagyon zöld külsejét körbevágják és a tetején vágnak egy lyukat, amin keresztül meg lehet inni a levét. Igyekszünk minden dolgot kipróbálni, amit látunk a piacon és vagy a szomszédunk, vagy a helyi étteremszerűségben kérjük meg a hölgyeket, hogy készítsék el nekünk ebédre, mivel arra nincs időnk, hogy ebédre is főzzünk valamit. Reggelire többnyire gyümölcsöket eszem egyelőre még győri édes keksszel, mert hoztam egy kartonnal. Na meg persze ananász, amiből sosem lehet eleget enni. A mangó szezon még nem kezdődött el, de nagyon várom az októbert, hogy végre azt is tudjunk venni. Van itt egy ital a sodabi, pálmafának a belsejéből készítik, teljesen ugyanazzal az eljárással, mint a pálinkát, csak persze sokkal egyszerűbb eszközökkel. A vadászok szervezetének a korábbi elnöke meghívott minket, hogy nézzük meg, ahogy ő készíti, rengeteg kérdésem van, nagyon várom már, hogy menjünk.

3_9.png

Van itt még két gyakornok, Hannah és Sarah, ők a német küldő szervezet alapprogramjában vesznek részt, és lányoknak szerveznek focimeccseket. Sarah-val nagyon jóban lettünk, ő még decemberig itt marad, mert utazgatni fog majd. Vele és Rachidival találtuk egyik vasárnap délután, hogy készítünk egy hintát, valahol a semmi közepén. A fát már meg is találtuk hozzá, csak ki kell deríteni kié a föld, és beszélnünk kell a tulajdonossal.

3_10.png

Igyekszünk a szabadidőnket is hasznosan eltölteni, és az összes helyi kultúrális dolgot megtapasztalni, és mindenki meghívását elfogadni. A fon nyelvórák nagyon fárasztóak, hiszen franciául tanulunk egy másik nyelvet, de érdekes és hasznos, hiszen sokan itt nem is beszélnek más nyelvet, csak ezt. Az üdvözléskor nagyon örülnek, ha nem franciául szólalunk meg, hanem az ő nyelvükön, értékelik és persze kérdeznek, de azt már nem értjük meg. Itt a dolgok többsége szent. Ha új társaságba megyünk, mindig körbeadnak egy edényben vizet, amiből innunk kell, majd egy kicsit a földre önteni. Ennek a jelentősége fontos itt, hiszen nem csak magunkat kell megitatnunk, hanem a szenteket, akik körbevesznek minket, ha a földre öntjük, azt a szenteknek öntjük. Ezeket mind Charlemagne, a nyelvtanárunk mondja el nekünk, hiszen ahhoz, hogy a nyelvet megértsük, ismernünk kell a szokásokat is.

3_11.png

Az internet most úgy néz ki működni fog, az irodában találtunk jelet, így tudjuk használni a sim kártyát, és mindig tudunk majd rá tölteni kreditet, hogy tudjuk használni.

Időnk viszont nincsen sok, de igyekszem mindig megnézni a leveleket és reagálni rá.

Sok sok puszi mindenkinek, jövő héten ismét jelentkezemJ

A bejegyzés trackback címe:

http://onkentesen.blog.hu/api/trackback/id/tr56706429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Namely 2014.09.19. 11:34:03

Extrém sport level 2.
Egészségére!
Amíg nem az adófizetők állják ennek (és ha megkapja az ebolát/egyebet, akkor a gyógyításának) a költségét, addig csinálják csak.