Sziasztok!

A nevem Zsolti, önkéntes vagyok Franciaországban,s bár ez még csak a második –lassan a harmadik- hónapom itt Niederbronnban,már rengeteg új élménnyel gazdagodtam. Kezdetek-kezdetén (júl.25-26) buszra szálltam egy önkéntes társammal, Annával , hogy bő 14 óra alatt elzötyögjünk (vagy túléljük) az utat Strasbourgba. Pici késéssel, de megérkeztünk, taxit fogtunk majd rohantunk a vonatra, ami épp akkor készült indulni. (mondjuk nekem már itt feltűnt, hogy azért mégse olyan elutasítóak a franciák, mint ahogyan azt sokan mondták nekem otthon J ) Szóval, egy évi cuccal a nyakunkon rohantunk a vonatra,amit el is értünk…így kezdődött minden.

1_1.jpg

 

Mivel költséges lett volna hazamennünk a szeminárium után (mivel az első csoportba kerültünk ) így az ICE megengedte, hogy maradjunk a második csoport szemináriumára is, de cserébe segítenünk kell majd kisebb-nagyobb dolgokban (semmi extra nem volt,csak az újaknak kellett besegítenünk,mi merre van stb.) Miután hivatalosan véget ért a szeminárium, egy kisebb csoportunk átköltözött Marmoutierbe, egész pontosan egy hétre, ahol még vehettünk egy nagy lélegzetet…nekem ez volt a csúcspont,olyan volt mint egy kis család..:D (8 magyar,2 litván,1 spanyol,1 cseh,1 francia,3 német:ebből egyikük egy volt önkéntes,aki „elvállalt” minket :D )
 1_2.jpg
Augusztus 29. 4:55

Alapból rosszul aludtam,mert kezdtem lebetegedni+egy hete földön aludtam, illetve az időjárás sem volt épp kedves. Félálomban hallom,megy a pakolás ezerrel, amikor ledöbbenek, hogy a csoport nagy része most megy el...(főként a magyarok),így gyorsan összekaptam magam, aztán robogtam lefele, Ahol már Anne idegesen várta a többieket,mert egy picit késésben voltak. Mindenki –már aki ébren volt :D - amennyi bőröndöt csak tudott,kicipelt a kisbuszhoz,aztán gyors „pápájóutatvigyázzatokmagatokra”. Aztán Anne elhajtott az emberekkel,illetve a csomagok egy részével. Olyan 20-25 perc után már észrevettük-akik nem aznap,illetve később utaztak, hogy van akinek ott maradt a csomagja,miközben kb. 15 perc van a vonat indulásáig.

 

1_3.jpg

Ebben a pillanatban jelent meg Anne, mi pedig szuperhősök módjára mindent becuccoltunk és a mi maradék magyarok pedig ( asszem 3-an) beültünk a kisbuszba, aztán már úton is voltunk Savernbe.(itt már 5-10 perces késében voltunk,nem vagyok benne biztos) A lényeg,hogy olyat szerintem még senki sem látott,hogy egy csapat magyar, tele bőröndökkel fut a TGV után. Szerencsénkre a kalauz látott minket,így volt időnk (10 másodpercünk :D ) újra elköszönni a többiektől.(egyébként, nagy szó, hogy megvártak minket, mert a TGV mindig pontos…állítólag :D) 

A nap többi része szépen csendben lezajlott,s én megérkeztem 6 órás vonatút után Dieppe-be. Ahogy a vonatról leszálltam, s elindultam kifele láttam egy öregembert (ez volt az első gondolatom) aki egy lapot tartott, azon pedig ez állt : L’arche Echorchebeuf. Az öregembert… na jó nem is öreg, hisz csak 52 éves, de a dohányzás megtette a hatását…szóval őt, Serge-nek hívják (ejtsd: „szerdzs”). Ő is egy fogyi,konkrétan én dolgoztam vele…igen, dolgoztam. Végülis hazavittek, ahol megismerkedtem mindenkivel….el kell, hogy mondjam mindenkit az első pillanattól fogva megkedveltem! J Teltek a napok,kezdtem belerázódni a dolgokba,a francia tudásom, pedig még nem volt a legjobb, de próbáltam önerőből tanulni,mivel akkor még nem voltak nyelvórák. Többféle programon is részt vettünk, ebből pedig a Sárkány röptető fesztivál volt a legérdekesebb, egyben a legnagyobb. Ezt a fesztivált 2 évente rendezik meg, s a világ majdnem minden tájáról jönnek emberek a saját, egyedi sárkányukkal, amikkel mindenféle bemutatót tartanak…voltak egészen hagyományosak is,de volt olyan is,ami csak emléket állított valakinek (például Michael Jacksonnak)Ez a fesztivál két hétig tartott, de non-stop.
 1_4.jpg
 Az utolsó estéje ennek a fesztiválnak, valami fergeteges volt…este 10 órakor,különféle villogó sárkányok,tűztánc,hatalmas tücc-tücc,máshol meg relaxáló, elgondolkodtató zene… megint másutt klasszikus zenére röpködő sárkányok…a látvány leírhatatlan. Egy biztos,soha nem fogom elfelejteni! Aztán egyik nap elmentünk Offranville-be ,ahol megnéztünk egy cirkuszt. Csirkékkel. A képeken megnézhetitek, hogyan kell ezt elképzelni…:D

1_5.jpg

Ezek mellett,voltak még egy-két kisebb programok, de ezek nem olyan érdekesek,mint ezek voltak. Mindeközben,én a fogyikkal, illetve a többi asszisztenssel éltem, megismertem a szokásaikat,próbálkoztam beszélni franciául,amit mindenki nagy örömmel fogadott,illetve csináltam egy-két fogást vacsorára,például máglyarakást…azután az este után,kijelentették a fogyik,nekem maradnom kell,mert jól főzök. Aztán rengetegszer voltak pillanataink,amikor folyamatosan nevettünk,főként amikor próbálták kiejteni helyesen a nevemet…vagy amikor „beszéltem” franciául és rossz szavakat használtam,vagy félig angolul beszéltem. Ami meglepett,hogy milyen hálásak tudnak lenni,azért,amiért ha csak kis időt is, de eltöltesz velük,még akkor is,ha szabadnapos vagy.Például,többször megesett,hogy Renata-val (egy másik asszisztens) elmentem Offranville-be,vagy ST. Aubin-sur-scie-be. templomba, (volt két fogyi, akik vallásosak,illetve Renata maga is az…) így tudtam új helyeket megismerni,képeket készíteni stb. De a legkedvesebb pillanatom az az volt,amikor elmentem velük bolhapiacra, s ott Monique szeretett volna venni egy terítőt…és sajnos annyira izgult,hogy elfelejtett számolni. S így én oldottam meg a vásárlást.( hozzáteszem németül :D )S a jutalmam az volt,hogy örömében kicsit könnyezett,majd kaptam egy hatalmas puszit,meg egy ölelést. Sajnos nem tudtam maradni, mivel a munkatársaim úgy gondolták nem vagyok boldog. Ekkor elmondtam mindent, ami csak szívemet nyomta, hogy mik történtek otthon, hogy kicsit néha kirekesztve érzem magam, amikor nem értek semmit, amikor beszélgetnek. Tudomásul vették,s kaptam két nap haladékot,hogy megmutassam,nekem jó itt. Véleményem szerint beleadtam 200%-ot , de ők úgy döntöttek, hogy jobb lesz nekem, ha elmegyek, mert idézem : „a dolgoknak a fejedben, időre van szüksége…de ha szeretnél meglátogatni minket, bármikor szívesen látunk.” Ezután írtam egy üzenetet Álmosnak, illetve telefonon beszéltem Anne-al, illetve Paulinne-al a továbbiakról. Így visszautaztam Niederbronnba, ahol az Albert Schweitzer központban vagyok asszisztens. Ez feleannyira sem olyan mozgalmas mint Echorchebeufben volt,de olyan eredményes. Bő két hét alatt, többet tanultam,illetve beszéltem franciául,mint egy hónap alatt a bárkában…persze hozzá kell tenni azt is,hogy itt kevés ember beszél angolul. Ettől függetlenül érdekes a munka, mert mert a mellettünk levő katonai temetőben,rengeteg katonának van egy fajta érdekes múltja…(mármint,ami szokatlan J)
1_6.jpg
Általánosságban csoportokkal dolgozunk,főleg franciák és németek.(8-20 évesig) Illetve velem és a másik két önkéntessel, a központ körüli teendőket látjuk el… Egyelőre ennyi, a következőt meg már franciául fogom megírni! J 

A bejegyzés trackback címe:

http://onkentesen.blog.hu/api/trackback/id/tr646863933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.