Kedves leendő Önkéntes!

Ha már tudod milyen jó..
Ha a barátaid már meséltek róla..
Ha mindig is ilyen kalandra vágytál..
nemzetközi önkéntesség rengeteg fiatal életét változtatta már meg, hatalmas élményekkel tértek haza, nem is beszélve a sok ország különböző szervezeteinél végzett sokak számára hasznos önkéntes munkáról!
1.jpg
Ezért kérjük támogasd a magyar fiatalok a nemzetközi önkétességeken való részvételét 2015-ben is!    
 


Ha te, vagy a családod akár csak 1 tagja rendelkezik számunkra adójának 1%-áról, újabb és újabb fiatalok önkéntes lehetőségeit tudjuk megszervezni Európán belül és kívül! 

A tavalyi évben 104 686 Ft gyűlt össze, amelyet ezúton is köszönünk!
Előre is köszönjük a segítségeteket!
a HVSF csapata


_zsolt 2014.11.11. 13:47

Búcsú Benintől

Annyi minden van, amit meg szeretnék veletek osztani, így még egy utolsó beszámolót küldök Nektek.

Minden 2. héten hétfőn délután van egy gyűlés, ahol minden vezető, alkalmazott és gyakornok részt vesz. A mostani megbeszélésen, amikor mindenki beszámolt a munkájáról, bejelentésre került játszótér projektem. Eddig mikor dolgoztam, csak annyit mondhattam, hogy kaptam egy új projektet és azon dolgozok, de nem volt hivatalos a munkám a terület kérdése miatt. Az egyeztetések még mindig folynak emiatt, de az alapötlet nyilvános lett. Jó érzés lenne ide egy nap úgy visszajönni, hogy a terveimet látom megvalósulni, hacsak részben is.

6_1.png

És hogy visszajövök-e, az most már teljesen biztos. Lehet, hogy csak egy hétre, több hétre, de mindenesetre szükségem van erre a világra itt. Mert a mentalitás az, ami itt másképp formálja az életet. Az emberek mások. Jók. Nincs bennük hátsó szándék, vagy pénzhajhászás. Egyszerűen csak élnek, tervezik az életüket, és dolgoznak. Érdekes volt, még mikor megjöttem játszottunk az egyik angol klubon őszinteségbátorságot. Fabrice-nak azt a kérdést tettem fel, mi az a három dolog, amit magával vinne egy lakatlan szigetre. Hagyok időt, hogy most te is feltedd magadnak a kérdést. Fabrice a következőt mondta, gondolkodás nélkül: a feleségem, és a két gyerekem, pedig nincs is családja. Semmi más nem számít, csak a család. Soha ennyi tiszteletet nem láttam még, mint amennyit itt, és ez a falvakban még erősebb.

6_2.png

Megérkezett a két francia önkéntes, ők is két hetet lesznek itt, mint korábban Jean-Claude és Samuel. Ők most két idősebb úriember, aranyosak, és most végre megint vannak szomszédaim.

Furcsa, hogy mennyire hozzászoktam a franciához. Mikor megjöttem azt gondoltam soha nem fogom teljesen megérteni, amit beszélnek, de most már ha új emberekkel találkozom általában megkérdezik Franciaország melyik részéről jöttem, vagy csak megjegyzik, hogy van egy kis akcentusom. Az angolt szinte már nem is használom azóta, mióta a lányok elmentek, így most már Rachidi-vel is általában franciául kommunikálok.

Az utolsó angol klubon az utazásról beszélgettünk, választottunk egy országot hova szeretnénk menni és megterveztük mi szükséges hozzá. Odaadtam a szótárat mindenkinek, amit készítettem és vettem még nekik kis füzeteket, amikbe tudják gyűjteni az új szavakat, amikkel találkoznak. Nagyon örültek, de elég szomorú volt, hogy nem tudunk többet így együtt lenni.

Korábban hallottam már, hogy a héten lesz egy rendezvény a „zöld” házak versenye. Annyit tudtam csak róla, hogy pénteken lesz a verseny eredményhirdetése, így emiatt szombaton tudjuk a bulinkat rendezni Ferdinand-al. Hétfő reggel azzal fogadott az egyik vezető, hogy engem is beválogattak a zsűribe. Iszonyatosan örültem neki, hiszen a verseny azok között a falvak között zajlik, ahol az interjúkat készítettük a munka miatt.

 A verseny lényege, hogy hogyan rendezik a házat és környékét a környezettudatosság jegyében. Sok mindent figyelembe kell venni, a szemét gyűjtésének módját, a ház környezetét, a fákat, a gyümölcsfákat, és ha állatot is tartanak az is számít, meg persze az egész ház esztétikája. 5-en voltunk a zsűriben, 2 vezető és hárman gyakornokok. Első nap szakadt az eső reggel, így egy fél napot vesztettünk, és mivel kocsival mentünk elég lassan haladtunk. El is akadtunk egyszer a sárban, és este 8-ra végeztünk csak az első körrel. Összesen 85 házat neveztek be a versenybe. A nevezést a faluvezető készítette. Érdekes, ahogy itt egymást hívják. A falu vezető például Chef du village, itt CV-nek szólítják, és minden egyes pozíciót lerövidítenek még a legmagasabb vezetőkét is.

 6_3.png

Második napra maradt a munka nagyobb része, de akkor már szerencsére tudtunk motorral menni, így reggel 9-től este 7-ig végeztünk, csak ebédelni álltunk meg. Ahogy visszaértünk, nekiálltunk az eredményeket összesíteni, azzal 11-re végeztünk. Mivel 5-en minden házra 5 féle pontot adtunk, 85 házat összesíteni nem volt egyszerű.

 6_4.png

Másnap hajnalban már indultam is Cotonou-ba az útlevelemért. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy visszakaptam, remélem működni fog, ugyanis a vízumot adminisztrációs okok miatt nem tudtákkiadni. Kaptam egy kézzel írt papírfecnit az irodavezetőtől, pecséttel, és azt mondta informálták a repülőteret. Remélem nem lesz gond.

 6_5.png

A zöld házak versenyének az eredményhirdetése pénteken este volt, ezért is siettünk annyira. Az első 10 helyezett kapott pontot, de mindenkit meghívtak aki részt vett. Nagyon büszke voltam, mert akiknél lakom, ők lettek a 3ikak és a szemét gyűjtésében a legjobbak. Este 11-ig tartott az eredményhirdetés, előtte sokat segítettem prezit és kisfilmet készíteni a képekből, meg előkészíteni a hivatalos formulákat a nyertesekről. Volt mindenféle ajándék, avokádó palánta, pálmafa, bicikli, füzetek, tollak, és ami a legfontosabb szemetesek. Mivel itt a szemét gyűjtése nem megoldott, gyakorlatilag mindent összegyűjtenek és elégetnek. A verseny 7ik alkalommal kerül megrendezésre, így most már egyre több ház előtt van egy szemétgyűjtő, ami ha megtelik, el tudják szállítani egy a szervezet által létrehozott gyűjtőpontra. A mi házunk azért lett első, mert nem csak a szemetet gyűjtjük, de van komposzttárolónk és el vannak különítve az üvegek és a konzervek is.

 6_6.png

Szombat reggel egy nem mindennapi dolgot nézhettem végig. Már írtam korábban, hogy a múzeumba az egyik vadász behozott egy 3 méteres pitont, ami olyan 9 méter lesz majd. 2 hónapja van itt, egy sötét helyen elzárva, mivel a ketrecét most építik és eddig nem evett semmit. Alapvetően egy pitonnál ez nem lenne gond, de mivel látták rajta a fogyás jeleit, úgy döntöttek ráerőltetik, hogy egyen. Ez azt jelentette, hogy egy nyulat gyakorlatilag lenyomtak a torkán. Persze a nyulat előtte fejbevágták, különben nem lehetett volna megetetni, de így sem volt egyszerű. Videót is készítettem, ha hazaértem megmutatom majd.

 6_7.png

Ez itt az egyik kedvenc reggelim. A szomszédunk, Justine készíti, babot kever össze rizzsel és szószt készít hozzá. Két nagy adagot szoktam megenni reggelire, ha piacnap van, mivel akkor a másik hölgy a bouille-al nem jön. Már megrendeltem egy két olyan ételt, amit mindenképpen haza szeretnék vinni és a múzeum boltjában is bevásároltam lekvárokat, édességeket.

 6_8.png

Egyre sokszínűbb a kínálat, mikor megjöttem még szinte semmi nem volt, most meg egy csomó üdítő, lekvár, édesség, még popcorn is van.

 A bulink jól sikerült, de nem volt egyszerű megszervezni. Hajnal 1-ig táncoltunk megállás nélkül. Pate-ot rendeltem hallal, meg készítettem majdnem 20 liter limonádét és sodabi-t is rendeltünk. Mindenki jól érezte magát, de mivel előző este is sokáig az eredményhirdetésen voltunk, csak 10-en maradtunk a végére.

 6_9.png

Másnap reggel 9-kor már a templomban voltunk, a két francia önkéntest is elkísértem, majd délután tésztát, gyümölcssalátát és palacsintát készítettünk és játszottunk, többnyire azokkal akik az angol klub-on részt vettek.

 Annyira sűrű volt a hét, hogy szinte fel sem tűnt, hogy az utolsó napomhoz érkeztem. Tényleg szeretek itt lenni, minden annyira más. Kicsit tartok attól, mi lesz, ha hazamegyek, hogyan fogok visszarázódni a hétköznapokba, de remélem nem lesz gond.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy kiválasztottak a programra, úgy érzem minden egyes percet kihasználtam és hasznosan töltöttem, és remélem azokból az ötletekből, amiken dolgoztam valami meg is fog valósulni.

 Mindenképpen vissza szeretnék jönni, dolgozni ebben a környezetben és még többet tanulni, megtapasztalni. Ez az utolsó napom, ami miatt minden pillanatban könnyezik a szemem, de igyekszem még az utolsó percekből is profitálni.

Hamarosan találkozunk!

 Juci

Sziasztok!

A nevem Zsolti, önkéntes vagyok Franciaországban,s bár ez még csak a második –lassan a harmadik- hónapom itt Niederbronnban,már rengeteg új élménnyel gazdagodtam. Kezdetek-kezdetén (júl.25-26) buszra szálltam egy önkéntes társammal, Annával , hogy bő 14 óra alatt elzötyögjünk (vagy túléljük) az utat Strasbourgba. Pici késéssel, de megérkeztünk, taxit fogtunk majd rohantunk a vonatra, ami épp akkor készült indulni. (mondjuk nekem már itt feltűnt, hogy azért mégse olyan elutasítóak a franciák, mint ahogyan azt sokan mondták nekem otthon J ) Szóval, egy évi cuccal a nyakunkon rohantunk a vonatra,amit el is értünk…így kezdődött minden.

1_1.jpg

 

Mivel költséges lett volna hazamennünk a szeminárium után (mivel az első csoportba kerültünk ) így az ICE megengedte, hogy maradjunk a második csoport szemináriumára is, de cserébe segítenünk kell majd kisebb-nagyobb dolgokban (semmi extra nem volt,csak az újaknak kellett besegítenünk,mi merre van stb.) Miután hivatalosan véget ért a szeminárium, egy kisebb csoportunk átköltözött Marmoutierbe, egész pontosan egy hétre, ahol még vehettünk egy nagy lélegzetet…nekem ez volt a csúcspont,olyan volt mint egy kis család..:D (8 magyar,2 litván,1 spanyol,1 cseh,1 francia,3 német:ebből egyikük egy volt önkéntes,aki „elvállalt” minket :D )
 1_2.jpg
Augusztus 29. 4:55

Alapból rosszul aludtam,mert kezdtem lebetegedni+egy hete földön aludtam, illetve az időjárás sem volt épp kedves. Félálomban hallom,megy a pakolás ezerrel, amikor ledöbbenek, hogy a csoport nagy része most megy el...(főként a magyarok),így gyorsan összekaptam magam, aztán robogtam lefele, Ahol már Anne idegesen várta a többieket,mert egy picit késésben voltak. Mindenki –már aki ébren volt :D - amennyi bőröndöt csak tudott,kicipelt a kisbuszhoz,aztán gyors „pápájóutatvigyázzatokmagatokra”. Aztán Anne elhajtott az emberekkel,illetve a csomagok egy részével. Olyan 20-25 perc után már észrevettük-akik nem aznap,illetve később utaztak, hogy van akinek ott maradt a csomagja,miközben kb. 15 perc van a vonat indulásáig.

 

1_3.jpg

Ebben a pillanatban jelent meg Anne, mi pedig szuperhősök módjára mindent becuccoltunk és a mi maradék magyarok pedig ( asszem 3-an) beültünk a kisbuszba, aztán már úton is voltunk Savernbe.(itt már 5-10 perces késében voltunk,nem vagyok benne biztos) A lényeg,hogy olyat szerintem még senki sem látott,hogy egy csapat magyar, tele bőröndökkel fut a TGV után. Szerencsénkre a kalauz látott minket,így volt időnk (10 másodpercünk :D ) újra elköszönni a többiektől.(egyébként, nagy szó, hogy megvártak minket, mert a TGV mindig pontos…állítólag :D) 

A nap többi része szépen csendben lezajlott,s én megérkeztem 6 órás vonatút után Dieppe-be. Ahogy a vonatról leszálltam, s elindultam kifele láttam egy öregembert (ez volt az első gondolatom) aki egy lapot tartott, azon pedig ez állt : L’arche Echorchebeuf. Az öregembert… na jó nem is öreg, hisz csak 52 éves, de a dohányzás megtette a hatását…szóval őt, Serge-nek hívják (ejtsd: „szerdzs”). Ő is egy fogyi,konkrétan én dolgoztam vele…igen, dolgoztam. Végülis hazavittek, ahol megismerkedtem mindenkivel….el kell, hogy mondjam mindenkit az első pillanattól fogva megkedveltem! J Teltek a napok,kezdtem belerázódni a dolgokba,a francia tudásom, pedig még nem volt a legjobb, de próbáltam önerőből tanulni,mivel akkor még nem voltak nyelvórák. Többféle programon is részt vettünk, ebből pedig a Sárkány röptető fesztivál volt a legérdekesebb, egyben a legnagyobb. Ezt a fesztivált 2 évente rendezik meg, s a világ majdnem minden tájáról jönnek emberek a saját, egyedi sárkányukkal, amikkel mindenféle bemutatót tartanak…voltak egészen hagyományosak is,de volt olyan is,ami csak emléket állított valakinek (például Michael Jacksonnak)Ez a fesztivál két hétig tartott, de non-stop.
 1_4.jpg
 Az utolsó estéje ennek a fesztiválnak, valami fergeteges volt…este 10 órakor,különféle villogó sárkányok,tűztánc,hatalmas tücc-tücc,máshol meg relaxáló, elgondolkodtató zene… megint másutt klasszikus zenére röpködő sárkányok…a látvány leírhatatlan. Egy biztos,soha nem fogom elfelejteni! Aztán egyik nap elmentünk Offranville-be ,ahol megnéztünk egy cirkuszt. Csirkékkel. A képeken megnézhetitek, hogyan kell ezt elképzelni…:D

1_5.jpg

Ezek mellett,voltak még egy-két kisebb programok, de ezek nem olyan érdekesek,mint ezek voltak. Mindeközben,én a fogyikkal, illetve a többi asszisztenssel éltem, megismertem a szokásaikat,próbálkoztam beszélni franciául,amit mindenki nagy örömmel fogadott,illetve csináltam egy-két fogást vacsorára,például máglyarakást…azután az este után,kijelentették a fogyik,nekem maradnom kell,mert jól főzök. Aztán rengetegszer voltak pillanataink,amikor folyamatosan nevettünk,főként amikor próbálták kiejteni helyesen a nevemet…vagy amikor „beszéltem” franciául és rossz szavakat használtam,vagy félig angolul beszéltem. Ami meglepett,hogy milyen hálásak tudnak lenni,azért,amiért ha csak kis időt is, de eltöltesz velük,még akkor is,ha szabadnapos vagy.Például,többször megesett,hogy Renata-val (egy másik asszisztens) elmentem Offranville-be,vagy ST. Aubin-sur-scie-be. templomba, (volt két fogyi, akik vallásosak,illetve Renata maga is az…) így tudtam új helyeket megismerni,képeket készíteni stb. De a legkedvesebb pillanatom az az volt,amikor elmentem velük bolhapiacra, s ott Monique szeretett volna venni egy terítőt…és sajnos annyira izgult,hogy elfelejtett számolni. S így én oldottam meg a vásárlást.( hozzáteszem németül :D )S a jutalmam az volt,hogy örömében kicsit könnyezett,majd kaptam egy hatalmas puszit,meg egy ölelést. Sajnos nem tudtam maradni, mivel a munkatársaim úgy gondolták nem vagyok boldog. Ekkor elmondtam mindent, ami csak szívemet nyomta, hogy mik történtek otthon, hogy kicsit néha kirekesztve érzem magam, amikor nem értek semmit, amikor beszélgetnek. Tudomásul vették,s kaptam két nap haladékot,hogy megmutassam,nekem jó itt. Véleményem szerint beleadtam 200%-ot , de ők úgy döntöttek, hogy jobb lesz nekem, ha elmegyek, mert idézem : „a dolgoknak a fejedben, időre van szüksége…de ha szeretnél meglátogatni minket, bármikor szívesen látunk.” Ezután írtam egy üzenetet Álmosnak, illetve telefonon beszéltem Anne-al, illetve Paulinne-al a továbbiakról. Így visszautaztam Niederbronnba, ahol az Albert Schweitzer központban vagyok asszisztens. Ez feleannyira sem olyan mozgalmas mint Echorchebeufben volt,de olyan eredményes. Bő két hét alatt, többet tanultam,illetve beszéltem franciául,mint egy hónap alatt a bárkában…persze hozzá kell tenni azt is,hogy itt kevés ember beszél angolul. Ettől függetlenül érdekes a munka, mert mert a mellettünk levő katonai temetőben,rengeteg katonának van egy fajta érdekes múltja…(mármint,ami szokatlan J)
1_6.jpg
Általánosságban csoportokkal dolgozunk,főleg franciák és németek.(8-20 évesig) Illetve velem és a másik két önkéntessel, a központ körüli teendőket látjuk el… Egyelőre ennyi, a következőt meg már franciául fogom megírni! J 

Az eddigi legszebb hétvégén vagyunk túl. Szombat délután Fabrice-al, Rachidi-val és Stefi-vel Cotonou-ba indultunk. Először strandra szerettünk volna menni, de végül a Route des Peches-nél kötöttünk ki. Mikor először kerestük ezt a helyet, Porte des Peches-t értett a sofőr, így egy kikötőbe érkeztünk. Korábban a lányok meséltek a helyről, amit meg szerettünk volna látogatni, és ez közel sem egy pálmafákkal övezett tengerpart volt, így tovább keresgéltünk, mire nagy nehezen meg is találtuk. Csodálatos volt, sokkal nagyobb part, mint Ouidah volt.

5_2.png

Elég szeles volt az idő, így én megint nem fürödtem, de Stefi és Rachidi ruhában pancsoltak a tengerben, mint két kisgyerek. Mivel itt már 7kor sötétedik, úgy döntöttünk maradunk, és találtunk is egy bárt, ahol enni, inni, vízipipázni és táncolni is lehetett. Soha nem volt még ilyen élményben részem, hogy közvetlenül a tengerparton buliztunk. 11 körül értünk Rachidi ikertestvéréhez, ott töltöttük az éjszakát, de mivel a városban laknak, az utcáról borzalmas hangos zene szűrődött be, nem sokat tudtam aludni. Éjfél körül még elmentünk egyet sétálni a Quartier JAK-ba, ami a gazdagok negyede. Mintha ugrottunk volna egy nagyot Miami-ba. Hatalmas házak, falak, privát tengerpart, éttermek és luxus. Természetesen rengeteg fehér emberrel. Hazafelé a motoron becsuktam a szemem, hogy ne is lássam ezt a világot, mert ez nem az igazi Benin, nem az, amiért én szeretek itt lenni.

5_1.png

Vasárnap már 9 körül elindultunk a strandra, ahol volt uszoda is. Amíg oda nem értünk, szakadt az eső, de amint megérkeztünk kisütött a nap és elállt a szél is. A belépő az itteni árakhoz képest elég drága, de mivel a tengerpartot beszabályozták, nincsenek hullámok, így lehet fürdeni a tengerben. Ennek viszont megvan az ára. Természetesen naptejet elfelejtettünk vinni, így másnapra úgy néztünk ki, mint két kis paradicsom. Elég nehéz volt itt elmagyarázni, hogy fáj a bőrünk, mivel itt ez a probléma nem létezik.

5_3.png

Elkezdtem az ételekről is fotót készíteni, hogy ezeket is meg tudjam osztani veletek.

5_4.png

Az első képen a bouillie (kukoricalisztből készült forró kása) és a benier (manioc-kal és cukorral készített fánk), ezt általában reggelire esszük. A másik képen a banane plantain, főzve. Ezt hagymás, paradicsomos szósszal esszük, de olajban is meg lehet sütni, salátához tökéletes. Sokkal nagyobb, mint a normál banán, és az íze sem annyira édes. Nyersen is meg lehet enni, de a vitaminok csak meleg hatására válnak ki.

Rengeteg gyümölcsöt is eszünk, de teljesen másképp néznek ki mint otthon, és persze zamatosabbak is.

5_5.png

Első kép a kókusz, amikor még nem teljesen érett, második kép a belsejéről, miután kiittuk a kókuszlevet, harmadik kép pedig már az érett kókusz. Általában akkor érett, ha sárga a külseje, ha zöld, akkor még sok benne a kókuszlé, de a gyümölcs még puha. Most elkezdtem minden gyümölcsről, ami különleges, képet készíteni. Sok olyan növény van, ami otthon nem ismert, már elkezdtem írni a listát, hogy milyen magokat szeretnék hazavinni, amiknek van esélye az otthoni környezetben is megélni. Az egyik ilyen a laurier. Az illata hasonlít a szerecsendióra, de sokkal finomabb. Itt a pate-hoz és a tapioca-hoz használják leggyakrabban, otthon arra gondoltam, talán tejbegrízzel, vagy tejberizzsel próbálom majd meg. Ha esetleg bárkinek lenne kérése, mit vigyek haza, nagyon szívesen teszem.

Túl vagyunk az első mese-esten Charlemagne-al, a nyelvtanárunkkal. Rengeteg történetet mesélt a FA intézményéről, ami egy spirituális tanácsadásként fordítható le. Elég nehéz elmagyarázni, de a lényeg, hogy van 16 jel, mindegyiknek más a jelentése. Amikor van egy kérdésünk, amire tanácsot szeretnénk kapni, két jelet kapunk, így összesen 256 féle jelentés van, amit fejben tartanak. Ahhoz, hogy minden jelnek a jelentését megőrizzék, rengeteg történetet találtak ki a jelekhez, ezek közül mesélt nekünk.

5_6.png

Viszont, ami a leginkább megmaradt bennem, az az ő története. 6 éves korában az édesanyja elküldte őt Franciaországba, hogy a nagybátjánál lakjon. Felszállt egyedül egy gépre és Franciaországban ébredt fel. Azt mondta borzalmas volt, a kis házakat, kerteket, a vidéket felváltották a nagy házak, betonrengeteg. Az első év volt a legszörnyűbb, hiszen nem fogadták el, nem értették, se az édesanyja, sem az édesapja nem halt meg, mégis Franciaosrszágban él, vajon örökbe fogadták, vagy miért lehet itt. 14 éves korában úgy döntött, nem bírja tovább ezt a világot, és visszatért Benin-be. Megható volt, ahogy a hazájáról mesélt, hiszen 6 éves korában szakadt el otthonról, lett volna esélye megszokni Európát, de olyan erősen éltek benne az emlékek, hogy visszatért.

5_7.png

Stefi búcsú bulija jól sikerült, de sokat dolgoztunk, mire mindent sikerült leszervezni. Sajnos megfáztam, így másnapra eléggé fáradtan ébredtem. A bulikban itt általában mindig ugyanaz a zene szól, de legalább most már ismerjük az összeset. Joseph, aki a turizmusért felel, mindig készül felkonferálással. Most végre már majdnem mindent értettem is abból, amit mondott. Legutóbb a motorjával jött be a táncparkett közepére, teljesen megőrülnek, ha buliról van szó.

5_8.png

Úgy néz ki jön majd két francia gyakornok októberben, de nem tudom velem fognak-e lakni, vagy másik házban.

Csütörtökön sikeresen bemutattuk a munkánkat a megbízó szervezetnek (FAEB), elégedettek voltak, sok sok pozitív visszajelzéssel. Sajnos Fabrice-nak, a trinom partnerünknek olyan képzése volt, amit nem tudott lemondani, így Stefi-vel mi mutattuk be az egész projektet. Nem volt egyszerű franciául prezentálni, de túl vagyunk rajta, és most mindenki megnyugodott egy kicsit.

5_9.png

Nagy nyomás volt rajtunk, hogy a csapat egyetlen tagja, aki anyanyelvi szinten beszéli a franciát, nem volt ott. Amiért nagyon hálásak voltak, hogy egy olyan projektet adtunk a kezükbe, amivel el tudnak kezdeni dolgozni az oktatási módszerek kidolgozásán. Sajnos még aznap este Stefi el kellett búcsúznunk Stefitől, mert reggel 5kor indult a gépe, így este vitték ki. Gondolkodtunk rajta, hogy motorral utána megyünk és meglepjük, de aztán annyira fáradtak voltunk, hogy nem akartunk egy estét alvás nélkül tölteni. Szerencsére jól döntöttünk, mert kiderült, hogy a repülőtérre csak akkor mehetünk be, ha valóban utazunk. Másnap reggel Tanja is elutazott, este pedig Maja.

5_10.png

Stefinek készültem egy kis ajándékkal, mivel utolsó nap prezentáltunk, nem nagyon tudott arra koncentrálni, hogy mindenkitől elbúcsúzzon, így vettem egy füzetet, nyomtattam képeket, és mindenkit aki közel állt hozzá megkértem, hogy írjon neki. Mielőtt elutazott a kézipoggyászába csempésztem és ráírtam, hogy csak a repülőn nyithatja ki. Délelőtt már írt is sms-t, hogy elsírta magát, és nagyon nagyon köszöni. Már most hiányzik, jobb lenne vele tölteni a fennmaradó időt.

5_11.png

Pénteken az egész házat kitakarítottam, mivel egy hétig most nem leszek otthon Togo miatt, nem akartam koszt hagyni magam után. Hát amit találtam a lányok ágya alatt és környékén, azt soha nem fogom elfelejteni. A nádat teljesen felették a hangyák a matrac alatt és olyan járatokat csináltak, hogy csak hemzsegtek. 3 hónap alatt egyszer sem szellőztették ki a matracot, vagy takarítottak ki. Gusztustalan volt, de most végre minden tiszta. A reptérre menet Maja megint csak panaszkodott mindenen, most örülök annak, hogy nem kell hallgatnom a mindennapos panaszkodását.

5_12.png

Sarah-val elbúcsúztunk Hannah-től és Maja-tól, és elkezdtünk megkeresni a szállót, amit foglaltunk. Sajnos a zem-sofőrök nem találták, így gyorsan kerestünk egy másikat. Este elmentünk keresni valamit enni, és sokat beszélgettünk. Sajnos a partnere, Hannah borzalmas negatív ember, és a mentorukkal olyan szinten rossz viszonyt alakított ki, hogy el sem köszöntek. Nem lehetett könnyű neki 3 hónapig úgy együtt élni valakivel, hogy ő szeret itt lenni, a partnere pedig számlálja vissza a napokat. Nagyon örülök, hogy sikerült a programunkat így összeegyeztetni és együtt utazni, mert iszonyatosan pozitív személyiség. Ő sem szereti a hoteleket, így már találtunk is ismerősök ismerőseit, ahol aludhatunk.

Grand Popo csodálatos, lehetséges, hogy maradunk még egy napot. A szállás közvetlenül a tengerparton van, hallani a hullámokat a szobában, és az árak egyáltalán nem vészesek, egy szoba 2500 Ft, és mivel Sarah-val megosztjuk, csak 1250 Ft.

Nagyon várom már Togo-t, azért igyekszem majd írni onnét is.


_zsolt 2014.10.10. 09:31

Benin jelentkezik!

A múlt hét eleje elég nyugodtan telt, voltunk szerdán a piacon, mivel csak 4 naponta van. A hét többi napján is lehet vásárolni, de elég csekély a kínálat. Ez mindenhol így van Benin-en belül. Most kivételesen nagy volt a forgatag, de szerencsére már amire szükségünk van, azt hamar megtaláljuk. Az első piacnap volt, hogy nem vettem semmilyen anyagot, már elég sok ruhát csináltattam magamnak így is, nem tudom hogyan fogok tudni mindent hazavinni, amit szeretnék.

4_1.png

Az internet sajnos a telefon sim kártyájához kötött, és az itteni cégek elég korruptak, nem mindenkinek ugyanazokat a feltételeket biztosítják. Ha sokat használjuk internetre egyszer csak irreálisan drága lesz, ha utána nem használjuk egy hónapig, megint normálisan működik. Ugyanez van a telefonálással is. A wifi az irodában nem mindig működik, mert ha feltöltik, egyszerre mindenki használja és hamar elfogynak elfogy róla az egység.

4_2.png

A héten voltunk a szomszédos farmon, ahol kb. 15 marhát tartanak, jelenleg csak 2 ad tejet, 2 litert naponta, ebből egy növény levelének a segítségével készítenek sajtot, vagy eladják. A pálmafákhoz vannak kikötve, ezzel javítják a talaj termékenységét. Kedd este kaptunk egy meghívást az egyik gyakornok családjához, az első alakalom volt, hogy egy kisgyerek elsírta magát, ahogy meglátott minket. Általában egyébként mindenki kedves és befogadó velünk, bár azt még nem sikerült kitapasztalnunk, hogy milyen ajándéknak örülnek, ha meghívnak minket.

4_3.png

Csütörtökön reggel szakadó esőre ébredtünk, de mire el akartunk indulni Ouidah-ba, kisütött a nap. Szerintem nemcsak nekem, de Stefinek is vannak angyalkái, mert eddig minden úgy sikerült itt, ahogy szerettük volna. Ouidah 3 órára van Zinviétől és párszor közlekedési eszközt is kell váltani. Megint a legnagyobb melegben utaztunk, de az útfelújítás ellenére elég hamar odaértünk. Bruno unokatestvérénél laktunk, akinek kényelmes, tiszta a lakása, és még zuhanyzó is van.

4_4.png

Pénteken elég korán felébredtem, mert a szobánk, ahol Stefivel és Cheryl-el aludtunk a konyha/fürdő mellett volt, így minden hang átszűrődött. Délelőtt egy múzeumot látogattunk meg, ami 15 km-re van Ouidah-tól, de Bruno unokatestvére azt mondta érdemes megnézni. 3 motorral kellett mennünk, mert már nem engedik az utakon, hogy egy valaki embert szállítson, kivéve, ha zem sofőr. Azt hittük, egy kis múzeum lesz, nem sok látnivalóval, de nagyon kellemes csalódás volt. Egy volt nagykövet alapította, aki utazásai során egy csomó dísztárgyat gyűjtött össze, amiből egy 3 emeletes múzeumot hozott létre. Napközben még voltunk a Pitonok templomában, ami viszont egy átverés. Pitonból kb. 6 db-ot láttunk, azt is egy helyen, a mi múzeumunkban nagyobb a piton, amiről küldtem a képet. A mitológiai része érdekes volt, de összesen 10 percet töltöttünk bent. A történeti múzeum viszont érdekes volt, igaz sok dolgot tudtam már előre, mivel sokat olvastam Benin kultúrájáról. Elég fárasztó nap volt, de szerencsére nem nekünk kellett főzni este, mert felosztottuk egymás között, első este Cheryl és én készítettük a vacsorát, másnap Stefi és Bruno.

4_5.png

Szombaton végigjártuk a 4 km-es utat, amit a rabszolgák útjának neveznek, ugyanis ezen a vonalon erőltették le őket a tengerpartra, majd 3 hónapot utaztatták őket Amerikába. Az tourinform-ban kaptunk egy idegenvezetőt, aki végigkísért minket az úton és minden fontos állomásnál megálltunk. Rengeteg történetet mesélt. A tengerpart csodálatos volt, mikor leértünk még szakadt az eső, de aztán lemerészkedtünk a partra, viszont fürdeni nem tudtunk mert hatalmasak voltak a hullámok. A pálmafák, a csónakok, a homok és a végeláthatatlan víz, fantasztikus élmény volt.

4_6.png

Furcsa volt turistákkal találkozni, hiszen Zinviében csak mi vagyunk 6-an európaiak, egészen hozzászoktunk.

4_7.png

Vasárnap jöttünk vissza, és szerencsére a délelőtti lány focimeccset az eső miatt délutánra tették, így el tudtam menni. Hannah és Sarah programja volt, hogy a lányok körében népszerűsítsék a focit és szervezzenek egy bajnokságot is, ezzel nekik a gyakorlatuk le is zárult.

4_8.png

Szerencsére Sarah-val sikerült összeegyeztetnünk a programunkat, és ahogy Maja, Tanja, Hannah és Stefi elutaznak, mi elmegyünk Togo-ba egy hétre. Sajnos vele már Beninen belül nem tudok programot szervezni, mert a vízumja október 6-án lejár, így el kell hagynia az országot. Nagyon várom már, sok mindent meg szeretnénk nézni, el is kezdtük az utazást szervezni.

Szombat-vasárnap megyünk strandra, ahol medence is van, mivel megígértük Farbrice-nak, hogy megtanítjuk úszni, itt sajnos sokan nem tudnak.

4_9.png

A munka nagy részét, a kutatást befejeztük, rengeteg dokumentumot és könyvet dolgoztunk fel, hogy el tudjuk készíteni a végső beszámolónkat.

 A prezentáció szerdán volt, bemutattuk az eddigi munkánkat, a kutatás eredményeit és az ötleteinket a képzéshez, a végére 7 modult sikerült kidolgozni. Sok ötletet kaptunk a folytatáshoz a mentorunktól, és jövő hétre javítanunk is kell egy pár apróságot a prezentációban, amit majd a megbízó szervezetnek mutatunk be (FAEB). A héten ezen dolgozunk. Az egyik animátor volt a héten azokon a területeken, ahol áradás van, már teljesen elöntötte a földeket és házakat is. Október közepéig lemegy minden, de addig csak csónakkal tudnak közlekedni. Szerencse, hogy az interjúkat hamar befejeztünk, különben rengeteg időt elvett volna egy-egy falu megközelítése.

4_10.png

Elkezdődött a második esős évszak, sajnos míg itt leszek, majdnem minden nap esni fog egy kicsit. Nem sokat fogok már utazni messzire, csak Togo-ba, de remélem megússzuk.

Mostantól minden ételről igyekszem képet készíteni, amit itt eszünk, mert elég nehéz elképzelni, hogy nézhetnek ki. Ami itt fortyog, az az akassa, kukoricalisztből készül, forró vízzel, amikor kész van, levelkbe csomagolják, és különböző szószokkal eszik. Nekem nem ízlik, mert kicsit savanyú, de a legtöbben itt imádják.

4_11.png

Érdekes itt a reggeli is. Általában mindenki a múzeumnál várakozik, mert minden reggel jönnek a helyi asszonyok, akik különböző ételeket árulnak. Eleinte nem nagyon ettem semmit, de a héten már kétszer is ettem reggelire rizst, szósszal. Az egyik gyakornok meg is jegyezte, mikor először láttam, teljesen elképedtem, most meg én is ezt csinálom. Remélem a reggeli tornák segítenek, hogy maximum a csomagjaim legyenek túlsúlyosak, de én nem.

4_12.png

Nagyon hiányzik, hogy magyarul beszéljek. Sajnos mivel a telefon elég drága, és a skype az internet miatt ugye nem működik, csak a gondolataim és az írásaim magyarok, de nem, ahogy beszélek. Néha tanítok egy pár szót, de ez minden.

4_13.png

A jövő héten lesz egy este, amikor a fon tanárunk eljön, és tart nekünk egy mese estet. Nagyon várom már, mert mikor legutóbb az egyik órát így kezdte, úgy figyeltünk mint a kisgyerekek, annyira érdekes volt. Az angol klubot folytatjuk, egyre jobb dolgokat találunk ki. Sajnos nehéz úgy órát tartani, hogy mindenki teljesen más szinten van. Nagyon élvezik, ha szituációkat találunk ki a munkájukkal kapcsolatosan. Legutóbb az egyik gyakornokot megkértük, hogy vezessen körbe minket a farmon, mert akváriumi halat szeretnénk vásárolni és meg akarjuk nézni őket.

4_14.png

Stefi sajnos eléggé betegeskedett a héten, úgy érezte megint maláriája van, és a hasa sincs rendben, emiatt sok esti programunkat le kellett mondanunk. Most úgy néz ki jobban van, és elkezdett szedni egy megelőző gyógyszert a malária ellen, valószínűleg segített. Szerencsére én még mindig nem kaptam el, és nem én vagyok az egyetlen, aki gyógyszer nélkül kibírta. Hannah, a másik német gyakornok 3 hónap alatt nem kapta el. Szerencsére előre lehet tudni, ha maláriásak vagyunk. Migrénes fejfájás és végtelen fáradtság gyakorlatilag egyértelmű jelek. Ha ezeket érezzük, van egy megelőző gyógyszer, és ez többnyire elmúlasztja a tüneteket.

Jövő hét lesz Stefi utolsó hete, így elég sok programot szervezünk már, zsúfolt lesz, az biztos, és be is kell mutatnunk a projektünket a megbízó szervezetnek.

4_15.png

Valószínűleg legközelebb Togo-ból tudok majd írni, ott kicsit jobb a helyzet az internettel, de nem az igazi. 7 napos vízumot kapunk majd, és couchsurfingelni fogunk, így találkozhatunk olyan külföldiekkel, akik régebb óta élnek itt, meg tudjuk őket kérdezni, mit érdemes és mit nem érdemes megnézni.


_zsolt 2014.09.17. 15:58

Újabb benini kalandok

Szerencsésen túl vagyok az első kisebb rosszulléten. Valószínűleg a piacon vett halas szendvics túl olajos volt, amit nem bírt a gyomrom, de egy nap alatt túllettem rajta, igaz egy elég rémes éjszaka árán. Antibiotikumot azért elkezdtem szedni, de a kórházba szerencsére nem kellett elmenni. A hús most már egyáltalán nem hiányzik, és el is döntöttem, hogy nem fogok itt venni semmilyen húst, maximum halat, mivel az állatok terjeszthetik az ebolát. Halat is csak itt a farmon fogok enni. A héten csak Stefi és én vagyunk a házban, mert a lányok Fabrice-al a trinom partnerünkkel együtt elmentek Togo-ba kirándulni. Mi valószínűleg két hét múlva megyünk majd.

3_1.png

A háztetőt a héten meg kellett javítani, mert egyik este arra keltem, hogy esik rám az eső. Mióta megjavították volt egy nagyobb vihar, de szerencsére nem áztunk be. A szomszédunk, George a házmester, vagy valami ilyesmi, így ha bármi gondunk van, azonnal intézkedik. A héten 3 napon keresztül keresztül kint voltak az utcán a Zangbeto-k. Ők a woodo valláshoz kapcsolódnak, éjszaka az utcákat figyelik és ha nőt látnak „elrabolják”. Nem tudni, hogy az európaikkal mennyire szigorúak, de inkább nem mentünk a városban sötétedés után. Ha a házunk közelébe jönnek nem lehet kimenni, és ha benéznek az ablakon, nem lehet rájuk nézni, mert „megölnek”. Ezek persze vallási szokások, nyilván nem fognak megölni, de nem akarjuk megtudni, mi történik, ha találkozunk velük. Mindig figyelmeztetnek minket, ha kint vannak éjszaka és akkor nem megyünk sehova.

Akartam a piacon képet készíteni és elküldeni nektek, de sajnos nem illendő ott fotózni. Tetszik nagyon a mi kis piacunk, itt nem olyan, mint a nagy városokban, nem próbálnak mindenféle árut ránkerőltetni, inkább elvegyülünk és elfogadnak. Persze a gyerekek csak órdítják, hogy YovoYovo, ha meglátnak, de már hozzászoktunk.

Végre sikerült összeegyeztetnünk a programunkat Clément-el, a szabónkkal és el tudtunk menni a családjához vacsorázni. Jól sikerült, és rengeteg mindent megtudtunk róla. Tündéri gyerkőcei vannak, a két nagyobb már tanul franciául az iskolában, de a többiek még csak a fon-t beszélik. Érdekes, hogy itt a nőket nem a keresztnevükön szólítják, hanem a gyermekük keresztnevén, például Mama Laurence, Mama Samuel. Sok nőnek a keresztnevét nem is tudják megmondani, csak hogy Mama xy.

3_2.png

Sokat gondoltam otthonra augusztus 20-án, ez az első, hogy nem voltam otthon, de elmeséltem itt, hogy mit ünneplünk, és ez az egyik legnagyobb ünnepünk otthon. Szívesen teleportáltam volna egyet, hogy megnézzem a tűzijátékot.

3_3.png

Befejeztük az interjúkat a helyi gazdákkal, így összesen 30 emberrel sikerült 1-1 órán át egyeztetni. Sok sok információt összegyűjtöttünk a további munkához, most ezeket dolgozzuk fel és kezdjük el kidolgozni a képzés moduljait. Továbbra is segítünk két növény növekedésének felmérésében. Mikor legutóbb erről írtam a legfontosabb dolgot kifelejtettem, ami elég furcsán hangzik, de igazából, amit vizsgálunk az az, hogy vizelettel kevert vízzel öntözve hogyan növekednek. Félelmetes a különbség. Ez is egyik része az itteni munkának, hogy ezt az eljárást jobban megismertessük a gazdákkal, hiszen első hallásra nekik is elképzelhetetlen, hogy hogyan gyűjtsék össze, hogyan tárolják, de erre itt a farmon tudunk nekik majd példát mutatni, mert itt már ezt az eljárást használják elég régóta. A természetes módszereket kell jobban megismertetni velük, ez az egyik fő célkitűzése a szervezetnek, akiknél vagyunk.

3_4.png

Az egyik interjúra menet találkoztunk a Bonjour Bonsoir növénnyel, ami magyarul a mimóza. Ahogy megérintettük összerezzentek a levelei.

3_5.png

Ismét voltunk templomban, de ez most teljesen más volt, mint legutóbb. Az egyik helyi gazda, akinek itt van területe a farmon, elhívott minket, ahol ő a prédikátor. Nem voltak sokan, körülbelül 15-en lehettünk együtt, de emiatt volt családias. Bemutattak minket, mindenki köszöntött, a végén pedig a helyi falu vezetője meghívott minket a házába és beszélgettünk velük. Ott tudtuk meg, hogy ha maláriásak vagyunk és megisszuk a saját vizeletünket meggyógyulunk. Elég sok hasonló elképesztő helyi praktikát hallunk nap mint nap, remélem egyiket sem kell majd alkalmazni.

3_7.png

Ő itt Rachidi, az én itteni legjobb barátom Stefin kívül. Szerencsére ő nem gyakornok, hanem itt dolgozik a farmon ő a felelős az állatok etetésének szervezéséért, így míg én itt leszek, ő is itt lesz, így már biztos, hogy nem fogom magam egyedül érezni.

3_8.png

Nagyon segítőkész, és mindig lehet rá számítani, bármilyen elintéznivalónk akad, segít nekünk megoldani. Sokan vannak még itt, akikkel jóban vagyunk, de sajnos nem mindenki marad itt, a legtöbben szeptember közepén visszamennek az egyetemre.

Igaz, hogy van szúnyoghálónk az ágyunk felett, de mindig vannak látogatók, így sokszor reggelre tele leszek újabb és újabb csípésekkel. Ezek nem moszkítók, hanem kisebb pókók, vagy hangyák, akik be tudnak jönni a kisebb lyukakon. Ennek persze az az eredménye, hogy a lábam tiszta seb, mert nem bírom megállni, hogy nem vakarom el. Lassan kezdek hozzászokni, és nem foglalkozni vele.

Sokféle ételt kipróbálunk, szinte minden ízlik eddig, de a legjobban azok, amiket magunk készítünk. A mustár itt valami isteni finom, semmilyen formában nem hasonlít az otthonira. Úgy néznek ki, mint a csokoládébogyók, de az íze teljesen más. Minden héten megyünk enni forró tapioca-t, ami olyan, mint egy forró puding, a tetejére vaníliás tejet öntenek és mogyorót szórnak rá. A kedvenc italom a bissap, ami egy szárított levélből készített ital, persze tele cukorral, de délután, mikor újrakezdjük a munkát, mindig iszom egyet. Érdekes, hogy itt mindent műanyag zacskóba tesznek. Az italokat, a magokat, mindent így árulnak. Ha tudjuk, elkerüljük és visszük a sajátunkat, de rajtunk kívül senki más nem teszi ezt sajnos, emiatt rengeteg a műanyag az utakon. Amit leggyakrabban itt esznek, az a pate. Ez tészta lenne, de itt mást jelent. A kukoricából lisztet készítenek, és azt keverik fel forró vízzel és paradicsomlével, ez a pate rouge, van ezen kívül pate noir (fekete) és pate blanche (fehér). Elég egészségtelen, így ha tudunk, inkább rizst eszünk. Érdkes, hogy bármennyi gyümölcsük is van, nem nagyon esznek, főleg a gyerekek nem. Talán egyedül a narancs, amit látunk mindig a kezükben, mivel ezt nem megpucolják és gerezdekben eszik meg, hanem a nagyon zöld külsejét körbevágják és a tetején vágnak egy lyukat, amin keresztül meg lehet inni a levét. Igyekszünk minden dolgot kipróbálni, amit látunk a piacon és vagy a szomszédunk, vagy a helyi étteremszerűségben kérjük meg a hölgyeket, hogy készítsék el nekünk ebédre, mivel arra nincs időnk, hogy ebédre is főzzünk valamit. Reggelire többnyire gyümölcsöket eszem egyelőre még győri édes keksszel, mert hoztam egy kartonnal. Na meg persze ananász, amiből sosem lehet eleget enni. A mangó szezon még nem kezdődött el, de nagyon várom az októbert, hogy végre azt is tudjunk venni. Van itt egy ital a sodabi, pálmafának a belsejéből készítik, teljesen ugyanazzal az eljárással, mint a pálinkát, csak persze sokkal egyszerűbb eszközökkel. A vadászok szervezetének a korábbi elnöke meghívott minket, hogy nézzük meg, ahogy ő készíti, rengeteg kérdésem van, nagyon várom már, hogy menjünk.

3_9.png

Van itt még két gyakornok, Hannah és Sarah, ők a német küldő szervezet alapprogramjában vesznek részt, és lányoknak szerveznek focimeccseket. Sarah-val nagyon jóban lettünk, ő még decemberig itt marad, mert utazgatni fog majd. Vele és Rachidival találtuk egyik vasárnap délután, hogy készítünk egy hintát, valahol a semmi közepén. A fát már meg is találtuk hozzá, csak ki kell deríteni kié a föld, és beszélnünk kell a tulajdonossal.

3_10.png

Igyekszünk a szabadidőnket is hasznosan eltölteni, és az összes helyi kultúrális dolgot megtapasztalni, és mindenki meghívását elfogadni. A fon nyelvórák nagyon fárasztóak, hiszen franciául tanulunk egy másik nyelvet, de érdekes és hasznos, hiszen sokan itt nem is beszélnek más nyelvet, csak ezt. Az üdvözléskor nagyon örülnek, ha nem franciául szólalunk meg, hanem az ő nyelvükön, értékelik és persze kérdeznek, de azt már nem értjük meg. Itt a dolgok többsége szent. Ha új társaságba megyünk, mindig körbeadnak egy edényben vizet, amiből innunk kell, majd egy kicsit a földre önteni. Ennek a jelentősége fontos itt, hiszen nem csak magunkat kell megitatnunk, hanem a szenteket, akik körbevesznek minket, ha a földre öntjük, azt a szenteknek öntjük. Ezeket mind Charlemagne, a nyelvtanárunk mondja el nekünk, hiszen ahhoz, hogy a nyelvet megértsük, ismernünk kell a szokásokat is.

3_11.png

Az internet most úgy néz ki működni fog, az irodában találtunk jelet, így tudjuk használni a sim kártyát, és mindig tudunk majd rá tölteni kreditet, hogy tudjuk használni.

Időnk viszont nincsen sok, de igyekszem mindig megnézni a leveleket és reagálni rá.

Sok sok puszi mindenkinek, jövő héten ismét jelentkezemJ


_zsolt 2014.09.11. 09:14

Benin - 2. rész

Sziasztok!

Úgy néz ki, minden héten fogok tudni küldeni beszámolót, mert a lányoknak van nete, ami persze az én gépemen nem működik. Ha elmennek majd október elején, lehetséges, hogy elég ritkán fogok tudni jelentkezni, de addig legalább hetente igyekszem írni.

Elkezdtünk egy kis saját szervezésű főzőtanfolyamra járni az egyik helyi vezetőnkhöz, Zinadorhoz. Eddig csak kuták vagyunk, de sokat tanulunk és mesél a helyi szokásokról, ételekről. Hetente kétszer megyünk át hozzá, és utána együtt vacsorázunk. Nem hittem, hogy a banán hagymával, paradicsommal és mustárral megfőzve finom lehet, de az volt. Teljesen mások itt a gyümölcsök, mint otthon. A narancs zöld, tele van magokkal és sokkal finomabb, mint otthon. A banán kb. fele akkora mint az otthoni, és általában zöld a külseje. Sajnos a kávé itt mint olyan nem létezik, a héten kipróbáltam egyet, de inkább olyan, mint a fekete tea tejjel. A másik két lány, aki itt van még Stefanie-n és rajtam kívül, Maja és Tanja, ők egy élelmiszeripari projektben vesznek részt, és készítettek szója tejet, így az otthoni instant kávéval majd kipróbáljuk. Kálcium emiatt és a többi étel miatt sem jut a szervezetünkbe, de a gyógyszertárban lehet venni joghurtot, így azt vettem már meg van a pezsgőtablettámból is még valamennyi. Egyébként nem gondoltam, de a gyógyszertár eléggé jól felszerelt, szinte mindent lehet, kapni, amit otthon is.2_1.png

A munkaidő itt elég érdekes. Hétfőtől péntekig 08.00-12.00 ig és 15.00-18.00 óráig dolgozunk, szombaton 08.00-12.00-ig. Így igazából csak a vasárnapunk szabad. Az ebédidő nem sok mindenre elég, mert a piac messze van, ha ott eszünk, csak egy kevés idő marad pihenni. Hihetetlen, hogy mennyire nem elég az alvás. Általában 10-kor már alszunk, mivel a helyi étteremszerűség 10 körül zár, és mivel a házunkban nincs áram, nincs sok mindent csinálni. Szerencsére hoztam sorozatokat és azokat nézem lefekvés előtt, hogy kis magyart is halljak. Mivel egész nap franciául beszélünk, magunk között meg angolul, hamar lefárad az agyunk, valószínűleg emiatt nem érzem 8 óra alvás után, hogy kipihentem magam. Ha reggel kicsit előbb felkelek és tornázok az sokat segít, és kicsit felébreszt a kávé helyett.

2_2.png

Még mindig nagyon szeretek itt lenni, folyamatosan van mit csinálnunk. Minden hónapban van egy nap, amikor minden területe a szervezetnek szervez egy nagyobb munkát, amiben kell nekik segítség. Mi most a komposzt készítésben vettünk részt, legközelebb a halaknál szeretnék majd segíteni.

Érdekes, ahogy a helyi gyerekek viselkednek. Többnyire ránk csodálkoznak és ha köszönünk, visszaköszönnek. Ez nagyon tetszik itt, tényleg igazi falu, mindenki köszön mindenkinek. Szóval a gyerekek, ha meglátnak minket, többnyire azt köszönik: Bonjour Yovo! Ez azt jelenti, hogy Jónapot fehér. Ilyenkor mindig megállunk és bemutatkozunk nekik, nem Yovo a nevünk hanem Judith és Stefanie.

A héten becsatlakoztam a fon nyelvtanfolyamra, igaz, hogy kihagytam 2 órát már, mivel a lányok már júliusban elkezdték, de majd igyekszem bepótolni.

2_3.png

Egyik este tudtunk Tv-t nézni Zinador-nál, akinél főzni tanulunk és volt benne egy felhívás, hogy vadon élő állatot eladni és fogyasztani szigorúan tilos az ebola miatt. Most már 2 hete, hogy nem ettem húst, csak halat, így egyre jobban kezd hiányozni. A farmon vannak csirkék, és néha készítenek belőle ebédet, úgyhogy szóltam, ha húst esznek, el ne felejtsenek nekem szólni, így el tudom kerülni, hogy a piacon vegyek.

Itt egyébként folyamatosan jönnek mennek a gyakornokok, mivel az egyetem nincs innét messze, sokan itt töltik a gyakorlati idejüket. A városka neve, ahol mi vagyunk egészen pontosan Zinvié, a szervezet pedig a Credi ONG. Van itt két francia önkéntes, egy apuka és a fia, múlt hét vasárnap és most is szerveznek palacsinta partit a farm konyháján, így egyelőre nem volt még szabad vasárnapom. Jó, hogy van ebéd után szünet, akkor tudunk mosni, meg takarítani.

2_4.png

Még mindig nem utaztunk sehova, de úgy néz ki, hogy szeptember közepén el tudunk menni egy hétre Togo-ba. Az egyik vezetőnk ajánlotta fel, hogy elvisz minket motorral, és megmutatja az egyik NGO-ját, ami hasonló, mint ahol mi vagyunk. Az ebola miatt Ghánába nem lehet menni, de állítólag van egy hely Togo-ban, kb. 900 m magasan, ahonnét az egész környéket be lehet látni.

2_5.png

Van egy gyönyörű nemzeti park is Beninben, északon, de Maja és Tanja már megjárták, és azt mondták, hogy 12 óra a buszút, és mivel nincs mosdó sehol, ezért nem lehet elmenni. Ugyebár a helyi asszonyok a terebélyes szoknyáikkal könnyen megoldották, de a lányok 12 órát szenvedtek anélkül hogy el tudtak volna menni, így nagyon

meg kell gondolni, ha el akarok menni, főleg, mert november elején nyitnak ki megint, mivel az esős évszak miatt akkora a fű, hogy nem lehet semmit látni az állatokból.

Túl vagyok az itteni életem legrosszabb napján, elmentem a fodrászhoz. Félelmetes, hogy ezek a nők mi fájdalmat képesek kibírni. Nekem nem sikerült. 3 órán keresztül csinálták a hajam, az első órában csak nyöszörögtem, hogy fáj, de 1 óra után nem bírtam sírás nélkül. Hogy miért nem mondtam, hogy hagyja abba? Hát ismertek szerintem, a fejembe vettem és bármi kín ellenére is azt akartam, hogy készen legyen. Annyira fájt, hogy aludni is alig tudtam benne, ráadásul nem is tetszett, mert teljesen lelapította fejem, ami nekem kifejezetten előnytelen. Másnap reggel még elmentem benne a piacra, de utána ki is bontottam, mert nem bírtam elviselni. Mindenesetre túl vagyok rajta és mondtam a lányoknak, hogyha legközelebb megfordulna a fejemben, hogy megcsináltassam, üssenek agyon, mert soha többet nem akarom ezt érezni, mint ott.

2_6.png

Sajnos az egyik francia önkéntes kórházba került, nagyon sokat hányt, így bevitték. Nem tudni mi a baja, de másnap ki is engedték. Valószínűleg az egyik helyi étel okozta, amit jégkockával esznek, és a jég lehet kétes eredetű (nem biztos, hogy ivóvízből készítik). Szerencsére itt nagyon figyelnek ránk. Ha valaki rosszul van, minimum egy vezető foglalkozik vele azonnal minden egyéb dolgot félretéve.

A másik két lány akik itt vannak, borzasztó negatívak, minden undorító és koszos nekik, és nem tudják megszokni. Igyekszem nem sok időt velük tölteni, mert csak a problémákat tudják sorolni. Stefanie szerencsére olyan mint én, és mind a ketten imádunk itt lenni.

2_7.png

A napokban realizáltam, hogy sikerült elszámolnom magam a vízum ügyében, ugyanis augusztus 11 és november 10 között 92 nap van, nem pedig 90, így el kell majd mennem a bevándorlási hivatalba egy héttel meghosszabbítani a vízumom. Szerencsére nemcsak én jártam így, ha visszajön az itteni igazgató, Damien, akkor vele el tudunk majd menni Cotonou-ba ezt elntézni. Mindenesetre örülök, hogy most derült ez ki, különben a reptéren irdatlan nagy bírságot kellett volna fizetnem, de az is lehet, hogy haza sem engednek azonnal.

Sok minden hiányzik otthonról, de egyáltalán nem akarok még hazamenni.

Sok sok puszi mindenkinek!

Juci


_zsolt 2014.09.02. 13:03

Az első napok Beninben

 

Csak megnyugtatásul, az egészségemmel minden teljesen rendben van. Sokat beszélnek az eboláról és volt is most 4 francia önkéntes, akik nem jöttek el, mert félnek... Beszéltünk a vezetőkkel és ők is azon a véleményen vannak, mint mi, hogy nem kell aggódni, mert tényleg csak 1 embert találtak, aki fertőzött. Ha lesz ok idegeskedni, nem fogok gondolkodni, hazamegyek, de egyelőre minden rendben van.

Sokféle kaját készítenek, de a legjobban az ízlik, ami az otthonira hasonlít, olyasmi mint a fánk, csak nem annyira olajos. Itt sajnos húst nem igen esznek, így többnyire zöldségeket és gyümölcsöket veszünk, meg az utcai árusoktól vásárolunk, de nem kell aggódni, mindenki így csinálja, a lányok már egy hónapja vannak itt, és semmi bajuk sincsen. Itt is van pár kép a kis lakhelyünkről. Elég egyszerű, de kényelmesen berendezkedtem és komfortosan érzem magam a körülmények ellenére. A zöld hordóban a fürdésre alkalmas víz van, azt ivásra nem használhatjuk, ivóvíz a farmon van, ami nem messze van a szállásunktól, kb. 5 perc séta. Ezt minden reggel meg kell tenni, mert napközben nem nagyon van lehetőség mászkálni ivóvzért. 1.png

A matrac az én ágyam, felette a moszkító háló, amit minden este leengedek, hogy ne csípjenek agyon a szúnyogok és egyéb állatok. A hangyákkal kűzdünk, benzint használunk ellene, van amikor működik, van amikor nem. Ha a víz elfogy, mindig meg kell kérni a házinénit, hogy hozasson vizet. Az árak egyszerűen elképesztően olcsóak, így én nem is alkudozom, nekem nem azon a pár forinton fog múlni az életem, nekik lehet. Mosni is kézzel mosunk, ami elég vicces volt, ha soha nem csináltam volna, lehet, hogy meglepődömA hajam borzalmas a páa miatt, úyhogy a héen elmegyek é csinátatok afro hajat, de nem póhajjal, mert az egyik láy itt megcsinátatta é aludni is alig tudott benne. Nincs annyira meleg, mint gondoltam, van egy ké nap, amikor kisü a nap, töbnyire ború, de kellemes idővan.

2.png

Szóval ez a kis házikónk itt. A víz persze hideg, de próbálom megszokni. Stefaninak, akivel együtt dolgozunk volt maláriája, de szerencsére átvészelte. Én nem szedek gyógyszert, mert nem szeretnék depressziós lenni tőle, így főleg a spray-t használom, remélem használni fog.

A munka folyik, csináljuk az interjúkat, a hét egy kicsit nyugodtabb lesz, mert most nem megyünk sehova, csak feldolgozzuk, amiket hallottunk. Elég nehéz, mert sok helyi gazda csak fon-t beszél, ami a franciának egy elég eltorzult változata. Ezen kívül a farm kertjében kísérletezünk is a helyi növényekkel, így ezeket mi gondozzuk, felmérjük hogy növekednek. Ebben most 4-en veszünk részt, mi ketten Stefanieval és Fabrice, valamint Edné, ők mind a ketten helyiek. Ez nem tartozik a projekthez, csak segítünk nekik minden pénteken az öntözésben és a növekedés mérésében.

3.png

Vasárnap reggel voltunk katolikus templomban is, nagyon szép volt, 2 órán át tartott. Sokban hasonlít az otthonihoz, de itt van kórus, akik énekelnek, olyan apáca show szerűen, nagyon tetszik!

4.png

Mindenki nagyon kedves és segítőkész, közvetlen, és eddig még senki nem tett ránk megjegyzéseket, valószínűleg azért, mert sok önkéntes van náluk folyamatosan. Egyedül nem igen megyünk sehova, bár abszolút nem veszélyes.

5.png

Sokat jövünk megyünk a falucskában, egyelőre mi Stefanieval nem utazgatunk, csak a másik két lány, ők szinte minden hétvégén mennek valahova, de nekünk jobban tetszik itt és inkább programot csinálunk a helyiekkel. Egy kicsit tartok attól, hogy október elején elmennek a lányok és egyedül maradok, de remélem jönnek új önkéntesek és nem leszek csak én a házunkban.

Itt elég nehéz ruhákat venni, mert készen csak kínai dolgok vannak, amik elég gagyik, így anyagokat vásárolunk és elvisszük a szabóhoz, aki elkészíti nekünk, ahogy csak szeretnénk. Nagyon kedves, közvetlen, és meg is hívott már minket vacsorára, és felajánlotta, hogy egy hétvégét nála tölthetünk a családjánál, egy kis falucskában, de még egyelőre egyikre sem volt időnk.

6.png

Összeségében nagyon jól érzem magam itt, mindenki nyugodt, nem idegeskedik, nem siet, ráér. Sokat játszunk kártyával, ha valakire várni kell, nem stresszeljük magunkat semmivel. Furcsa ezt az otthoni dolgok után megszokni, de igyekszem átállni, és megőrizni ezt az érzést akkora, amikor hazamegyek. Szerencsére a szállásunktól 10 méterre van egy hely Chez Clotilde, ahol fotelek, áram és étel van. Ezek itt elég korlátozott dolgok, így ha szükségünk van valamire ide jövünk

EGY SZÁZALÉK A NEMZETKÖZI FEJLŐDÉSÉRT

 Családtagjaid, barátaid odaadták már adójuk 1%-át? 

  •          Ha fontosnak tartod a rászoruló társadalmak segítését, problémáik kezelését
  •          Ha hiszel a nemzetközi együttműködésben
  •          Ha fontosnak tartod, hogy felelősséget viseljünk a távoli társadalmak problémái iránt is
  •          Ha hiszel abban, hogy az elmaradott országok helyzetét csak közös összefogással lehet javítani
  •          Ha fontosnak tartod a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok, betegek, árvák segítését
  •          Ha hiszel abban, hogy a magyar önkéntes fiatalok és szakemberek hasznos és fontos munkát   végeznek

 akkor, kérjük, segítsd munkánkat adód 1%-val!

 Ha még nem dolgozol, akkor aktivitásodon keresztül számítunk segítségedre: kérd meg családtagjaidat, barátaidat, hogy adójuk 1%-át a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány részére ajánlják fel! 

 

 A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány 2003-óta működik, elsődleges célja, hogy magyar önkéntes fiatalokat és fejlesztési szakembereket közvetítsen ki különböző hosszúságú nemzetközi humanitárius és fejlesztési projektekbe. Önkénteseink négy földrész harmincöt országában dolgoztak önkénteseink, akik elkötelezett munkájukon keresztül hozzájárultak számos fejlődő ország és rászoruló társadalmi réteg problémáinak enyhítéséhez.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány nem profit-orientált szervezet, a befolyt összeg 100%-át magyar fiatalok fejlődő országokban végzett önkéntes munkájának költségeire fordítja.

 Az adóbevallás megkönnyítésére töltsd le a már kitöltött Rendelkezési nyilatkozatot! - Rendelkezői nyilatkozat letöltése – nyomtasd ki és tedd be egy borítékba, amely feltünteti a nevedet, lakcímedet és adóazonosító jeledet.

Az Alapítvány és a magyar önkéntesek munkájának nemzetközi elismerését is jelzi, hogy tavaly hazánkban tartották a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek (IVCO) éves konferenciáját, amelyet a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány szervezett.

 

Segítségedet köszönjük!

Jó hírrel indul az idei év a nemzetközi önkéntesek és a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány számára: az Alapítvány is bekerült a Budapest Airport által támogatott szervezetek közé, így 2014-ben Velünk is találkozhattok a 2-es Terminálon, ahol adományokat gyűjtünk a nemzetközi önkéntesek projektjeinek támogatására.

http://www.bud.hu/budapest_airport/media/hirek/adomanygyujtes-a-kettes-terminalon-14095.html
Ezzel kapcsolatban indítjuk el nyereményjátékunkat is. Azok között, akik április 30-ig lefényképezkednek a kihelyezett adománygyűjtő bábuinkkal és elküldik nekünk a fotót a hvsf@hvsf.hu-ra, kisorsolunk három darabot az első magyar nyelvű nemzetközi önkéntességről szóló könyvből. 
 
Konyv_borito_80.JPG

Szemes Tünde vagyok, 23 éves. Jelenleg az ELTE-n tanulok, biológia és francia szakos tanárnak készülök.

Bár a két tárgy elég messze áll egymástól, nekem mégis ez a kettő a kedvencem. Gimnáziumban a Vetési Albert Gimnázium francia két tannyelvű osztályába jártam, itt szeretették meg velem a franciát. A biológia szeretete pedig édesanyámnak, aki mellesleg biológus, és édesapámnak, aki vegyészmérnök volt, köszönhető.

Image3.jpg

Nagyon szeretek mindent, ami a francia nyelvvel kapcsolatos, így az összes olyan ország is érdekel, ahol franciául beszélnek. Ezért is már régóta tervezem, hogy egy pár hónapot vagy egy-két évet szeretnék francia nyelvterületen tölteni.

Szóval mikor az egyik ismerősöm mesélte, hogy lehet pályázni afrikai önkéntes munkára, ráadásul franciául beszélő embereket keresnek, nem sokáig haboztam és beadtam a pályázatomat. Nagy szerencsém volt és engem választottak az idei GLEN projekt francia részébe. Így jutottam el Beninbe 3 hónapra.

West_Africa_regions_map.jpg

Benin egy kis ország Nyugat-Afrikában, a Guineai-öböl partján. Nyugatról Togo, észak-nyugatról Burkina Faso, észak-keletről Niger és keletről Nigéria határolja. A projekt címe, amiben részt vettem: Faültetés népszerűsítése egy zöldebb Beninért.

Beninben a Progrès-Solidarité nevű szervezetnél dolgoztam a 3 hónap alatt. A Progrès-Solidarité egy benini környezetvédő egyesület, amely az erdőirtás káros következményei ellen a faültetés népszerűsítésével próbál küzdeni. Székhelye Dassa-Zoumé-ban található, Collines megyében, vezetője ZANNOU Emmanuel Dègla. A német PRO-Bénin Egyesülettel szorosan együttműködve igyekeznek a fatelepítést elérhetővé tenni a megye falvaiban. Főleg itteni fajok telepítését részesítik előnyben. Ezen belül 3 fajta fára helyezik a hangsúlyt: erdei fákat (pl.baobab), gyógynövényeket (pl. moringa), gyümölcsfákat (pl. papaya, mangó) ültetnek. Magokat illetve csemetéket juttatnak el a falvakba és megmutatják az ottaniaknak, hogyan kell bánni a növényekkel, hogyan kell gondozni azokat, hogy ne pusztuljanak el. Ezen kívül a szervezet az erdőgazdálkodás fejlesztéséért dolgozik, képzéseket szervez és fiatal, lelkes kertészeket próbál idecsábítani. Tanítói célzattal iskolákban is rendez faültetést illetve környezetvédelmi oktatást.

Jelenleg 11 ember dolgozik a szervezetnél, ezen kívül kb. 40 önkéntes segíti munkájukat. A Progrès-Solidarité már 2006 óta részt vesz a GLEN programban és fogad önkénteseket.

benin.jpg

A benini fogadó szervezet

Én és a német tandem-partenerem, Ronja, már egy jól kidolgozott programba csöppentünk bele. Ezalatt azt értem, hogy mivel 2006 óta fogad a szervezet GLEN résztvevőket, már kialakult a projekt szokásos menete. A projekt 3 fő részből áll: munka a faiskolában, környezetvédelmi oktatás a környező falvakban és munka az ültetvényeken.

Még a munka kezdete előtt tartottunk egy megbeszélést a fogadó szervezet többi tagjával. Ekkor átbeszéltük még egyszer az augusztusi programot, majd véglegesítettük a szeptemberit is.

Augusztusban az önkéntesek főleg a faiskolában dolgoznak, ami a szervezet vezetőjének háza körül található. Így mi is itt kezdtük a munkát. Itt megtanultunk több különböző növényszaporítási- és nemesítési technikát, mint például mangót oltani vagy moringát tőről szaporítani. Ezen kívül dolgoztunk a szervezet egyes tagjainak a faiskoláiban is. Ezen kívül beleláthattunk a benini mezőgazdaság működésébe és megismerkedtünk ottani növényfajokkal is.

Image2.2.jpg

Munka a faiskolában

Mindeközben augusztusban elmentünk északra meglátogatni a szervezet ottani tagjait. Ők főleg méhészettel foglalkoznak. Természetesen nekik is vannak ültetvényeik és faiskoláik. Itt inkább csak megnéztük az ő munkájukat.

Szeptemberben következett a környezetvédelmi oktatás. Összesen 6 faluban tartottunk órákat, három commune-ben: Savalou commune-jében Tchétti-ben és Gobada-ban, Dassa-Zoumé commune-jében Akoufodjoulé-ban és Gnonkpignon-ban, Glazoué commune-ben Gomé-ban és Zaffé-ban oktattunk.

DSC_00495.jpg

Oktatás Gnokpignon-ban

Mivel hárman alkottuk a csapatot, én, a német-tandem partnerem Ronja és Ezaï, aki benini, így három részre osztottuk fel a témánkat. A szervezet, mivel a fő profiljuk a faültetés, megkért minket, hogy a fő témánk a fa fontossága legyen. Minden faluban összesen 6 órát tartottunk. Első nap reggel 8-10-ig és délután 15-17-ig, ezen kívül még másnap reggel 8-10-ig voltak óráink. Általában a tervezettnél hosszabbra sikerültek az órák, de a diákok nagyon lelkesek voltak. Az órákat én kezdtem a fa életével és az ezalatt lejátszódó különböző folyamatokkal. Utánam következett Ezaï, aki az erdőirtás okairól, következményeiről mesélt, illetve különböző megoldásokat kínált a nem kívánt eredmények elkerülésére. Ezután egy jelképes faültetést csináltunk a gyerekekkel, elültettünk 5 csemetét, amit az ottani szervezet adott nekünk. Végül pedig Ronja a gyógynövényekről tartott órát, ahol különböző fafajok gyógyhatásait mutatta be.

DSC_07605.jpg

A csapat: Ronja, Ezai és én

Körülbelül tudtuk, hogy milyen anyagok állnak majd rendelkezésünkre, így ez alapján készültünk fel az órákra. Nekem csak papírra és krétára volt szükségem és a többieknek is hasonló egyszerűen beszerezhető anyagok kellettek. Szándékosan úgy terveztük, hogy ne kelljen túl sok szemléltető eszköz, hiszen nyáron üres az iskola, így mindent magunkkal kellett vinnünk. Ráadásul teljesen más jellegű itt egy iskolaépület, mint nálunk. A legfurcsább talán az volt, hogy nem üvegezettek az ablakok. De ez nem csak az iskolákban van így, hanem a lakóházaknál is. Az is igaz, hogy az éghajlat miatt nincs is szükség arra a szigetelésre, amit az ablaküveg nyújt.

DSC_03135.jpg

Faültetés Gomé-ban, háttérben az iskolával

Októberben pedig ismét a faiskolában és a földeken dolgoztunk, illetve részt vettünk az ültetési támogatás kiosztásán. Ugyanis a Progrès-Solidarité minden évben jutalmat oszt az ültetvények után. Az anyagi támogatás Németországból, a Pro-Bénin egyesülettől származik. Minden száraz évszakban körbejárják a falvakban a földeket és megszámolják ki miből mennyit ültetett. Ez alapján kiszámolják, hogy mennyi jutalmat érdemel. Minden fának megvan a maga „ára”, így könnyen ki lehet számolni az értük járó összeget. Például minden narancsfa után 50 frankot kapnak, minden teck után 20 frankot, stb. Rögtön azt gondolhatnánk, hogy ha valaki ültet mondjuk 1000 narancsfát meg 1000 teck-et, akkor csak ő maga 70.000 frankot kap (2 frank az 1 forint, 70000 frank = 35000 forint), és ha nem csak egy, hanem több ilyen ember van, az rengeteg pénz lenne. Igazából ez az összeg inkább csak egy megerősítés, hogy igen, így tovább, jó úton haladtok, érdemes ültetni, mint fizetség, amiből megélhetnének. Előfordul, hogy egy földműves tényleg nagyon sokat ültetett, de mondjuk nem minden maradt meg, sok elpusztul a száraz évszakban. Szóval nem tudnak mindig minden fajt beleszámolni. Sokszor kiválasztanak egy adott területet és ott számolják össze, majd a végén igyekszenek igazságosan elosztani az összeget.

DSC_00125.jpg

Ültetési jutalmak osztása

Nekem egy hatalmas élmény az egész projekt. Nagyon sok mindent tanultam ezalatt a három hónap alatt, új élethelyzetekben próbáltam ki magam, egy nemzetközi csapatban dolgoztam és megismertem egy új kultúrát, új embereket, új környezetet. Mindenkinek csak javasolni tudom, jelentkezzen és próbálja ki magát a programban.

Köszönöm szépen a Magyar Vidékfejlesztési Minisztériumnak, a Magyar Önkéntesküldő Alapítványnak és a GLEN progmramnak, hogy ebben a felejthetetlen élményben részem lehetett.

VM-logo.png kedv24312952070771295207077.jpg

GLEN_logo314-full.jpg

Elindult a jelentkezés a 2014-es GLEN ciklusra.

A GLEN programról részletek itt találhatóak.

A projektleírások és a jelentkezési lap az alábbi linken érhetőek el:

http://www.hvsf.hu/glen-2014.html

Kedves Érdeklődők,

 

Az ENSZ Közgyűlésének 1985-ös döntése alapján december 5. az önkéntesség nemzetközi napja. Az idei évben a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány számára ez különösen fontos dátum, mivel idén ünnepeljük működésünk kezdetének 10. évfordulóját.

December 5-én 18 órától az Alapítvány irodájába (1114 Budapest Szabolcska Mihály utca 7.) hívunk és várunk minden érdeklődőt, korábbi önkénteseinket, hogy együtt ünnepeljük meg az elmúlt 10 évet. Az este keretében a napokban Beninből, Ghánából, illetve Olaszországból hazaérkezett önkénteseink tartanak rövid élménybeszámolót, valamint kötetlen beszélgetés formájában értékeljük az első évtized tapasztalatait és gondolkodunk a következő 10 év kihívásairól.

 

Kérjük, ha szeretnél eljönni, küldj emailben egy visszajelzést.

 

Üdvözlettel:

 

a HVSF csapata

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány (HVSF) elnöke, reicher Péter is részt vett a világ nemzetközi önkéntesküldő szervezeteit tömörítő szervezet (Forum) éves konferenciáján Párizsban. A HVSF az egyedüli tagszervezet Közép-Kelet-Európából, így különösen nagy megtiszteltetés, hogy Reicher Péter, az Alapítvány elnöke tagja a szervezet elnökségének is.

A szakmai program mellett a szervezetek képviselői megünnepelték a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány 10. születésnapját is.

hvsf_birthday_10.JPG

"Madagaszkáron környezetvédelemre tanítani gyerekeket, Franciaországban értelmi fogyatékosok életét segíteni – többek között erről is szól az önkéntesség. Önismeretet tanulni, tapasztalatot szerezni, olyan munkakörben dolgozni, amiben azelőtt soha. A kihívásokról, a nehézségekről, és arról, amit a munka alatt adhatunk és kaphatunk két fiatal önkéntes: Ilona és Orsi meséltek nekünk."

ilona_magadaszkar.jpg

A teljes cikk elérhető a következő linken: http://minok.babafalva.hu/onkenteskent-a-nagyvilagban/

 

Orsi 2013. szeptemberben kezdte meg önkéntes projektjét Franciaországban. Az első hetekről szóló beszámolóját olvashatjátok most.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítványon keresztül értesültem egy nemzetközi önkéntesprogramról: franciaországi Arche–okba (nálunk Bárka) kerestek sürgősen önkénteseket. Azonnal a jelentkezés mellett döntöttem, mert mindig is érdekeltek az ilyen lehetőségek (korábban már voltam önkéntes Magyarországon), illetve nagyon szerettem volna megtanulni franciául. Tökéletes volt az időzítés, ugyanis éppen az államvizsgára készültem, amikor jelentkezni kellett, vagyis nyugodtan elkötelezhettem magam egy ilyen hosszútávú program mellett. Nagyon gyorsan kiderült, hogy jöhetek Franciaországba, Nord-Pas-de-Calais régióba, egy Ambleteuse nevű településre, amely az Opálparton fekszik.

Itt hat otthon található, Boulogne-sur-Merben még egy — ez a hét „foyer” (otthon) alkotja az Arche Les Trois Fontaines közösséget. Közösség, mert itt együtt élik a mindennapjaikat a gondozottak és az asszisztensek. A gondozottak értelmi fogyatékosak, leginkább felnőtt és idős emberek, az asszisztensek pedig fiatalok (18-30 évesek), nagytöbbségük külföldi. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen felelősségteljes munkát nem képzett, viszonylag kevesebb tapasztalattal rendelkező fiatalokra bízni. Az Arche nagy hagyománnyal, jól bejáratott és hatékony módszerrel működik. Ezek az otthonok tényleg otthonok, a házban minden megtalálható amelyre egy nagy családnak szüksége lehet. Minden otthonban körülbelül 6-8 gondozott és 3-4 asszisztens dolgozik, illetve rajtuk kívül szakemberek is — a legnagyobb támaszaink, az AMP-k (Aide Médico-Psychologique). Ők abban különböznek a „mezei” asszisztensektől, hogy képzettek, tehát elméleti es gyakorlati szempontból is nagyon jól ismerik ezt a közeget. A külföldi asszisztensek számára pedig egy nagyon jó gyakorlóiskola ez a munka, hiszen megismerik az olyan fogalmakat, mint „önzetlenség”, „kitartás”, „felelősség” stb., és egészen új oldalról kerülnek kapcsolatba emberekkel, megélik a szeretet ezerféle formáját. Ugyanis nemcsak munka ez, hanem Élet is: amit teszünk, kapunk, adunk, ahhoz sokszor erős érzelmek is társulnak. Mindeközben intenzív önismereti tréningben veszünk részt, mert feltárulnak előttünk az erősségeink, a gyengeségeink, a szellemi és a fizikai határaink.

100_4439.JPG

Asszisztensként dolgozom az egyik otthonban, és lényegeben az a feladatom, hogy részt veszek a gondozottak mindennapjaiban. Olyan feladatokban segítek, amelyeket ők nehezen vagy egyáltalán nem tudnak megoldani: takaritás, főzés, mosás, bevásárlás, fürdetés és hasonlók. Úgy kell elképzelni az otthont, mint egy nagy családot: osztozunk a munkában, az örömben, mindenben. Vigyáznunk kell rájuk lelkileg és fizikailag is, ezért kicsit olyan érzés is, mintha szülők lennénk — annak ellenére, hogy felnőtt emberként kezeljük őket. A nehézségeket kihivásokként fogom fel, és eddig szerencsére mindig sikerült úrra lennem a nehéz helyzeteken, ami nagy sikerélmény. Különösen úgy, hogy ezelőtt soha nem foglalkoztam értelmi fogyatékosokkal. Mindegyikük eltérő karakter, ami egyrészt a betegségeikből, másrészt emberi mivoltukból adódik: ugyanúgy egyéniségek, mint a nem fogyatékkal élők. Ugyanakkor  ezek a nagyon karakteres személyiségjegyek sajátos módon, esetenként erőteljesen mutatkoznak meg, amit tudni kell kezelni. Nálunk például az egyik lakó nagyon szeret „nem”-et mondani, és sokszor makacsul ragaszkodik a saját elképzeléseihez, nem hagyja, hogy befolyásoljuk vagy irányítsuk (pedig sokszor muszáj, mert magától nem tenné ezt vagy azt). Egy másik mindenről szeret véleményt mondani, rossz kedvében kritizál vagy éppen nem reagál a kérdéseidre, máskor viszont kiadja neked az ukázt. A legnagyobb kihívás számomra az, hogy ilyen helyzetekben is nyugodtnak kell maradni, szerencsére ez eddig mindig sikerült. Az is előfordul, hogy nem sikerül jól kipihenni magam az éjszaka, de ha tudatosan boldogan, pozitívan kezdem a napot, akkor meg lehet feledkezni a fáradtságról, habár ez is sok energiát igényel. De megéri! Nagyon sok szeretetet kapunk a gondozottaktól, és az asszisztensek is jó barátok — segítünk egymásnak, megbeszélünk mindent.

orsi.jpg

Az életünk itt néha spontán zajlik, ugyanakkor nagyon sok szabály alakult már ki az idők folyamán, ami segíti mederben tartani az eseményeket. Mindig van napi és heti terv, minden szerdán csapatgyűlésünk van, havi egyszer pszichológussal találkozunk és beszélünk, közösen. Olyankor kielemezzük a bennünk felgyülemlett érzéseket, gondolatokat, tapasztalatokat. Rendszeresen járunk különféle képzésekre, amelyek szintén növelik a biztonságérzetünket. Az asszisztensek felelősével is hétről-hétre találkozunk az első hónapban, utána igény szerint, és nagyobb időközönként vele is leülünk (egyenként), hogy átnézzük az elmúlt időszak tapasztalatait. Az Arche-ban az a legjobb, hogy minden dolgozó egyben a barátod is, akire számíthatsz, akivel őszintén közölheted örömödet-bánatodat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretnéd, senki sem fog megdorgálni, időt hagynak mindenkinek, hogy a maga  ritmusában belerázódjon a munkába. Viszont nagyon fontos, hogy motivált legyen az asszisztens, vagyis legyenek céljai, vágyai a munkájával kapcsolatban, mert csak így lehet fejlődni.

Személy szerint azt vártam és várom ettől az önkéntességtől, hogy lelkileg megerősödjem. Ezt a folyamatot már az első napoktól fogva érzem, jobban feltalálom magam, könnyebben boldogulok a nem várt szituációkban. Itt mindenki időt hagy magának és a másiknak is, mert tudjuk, hogy habár az Arche is a világ része, annak mégiscsak egy sajátos arca, amit meg kell ismernünk és értenünk, és amihez muszáj idomulnunk. Eközben az Arche is „befogad” minket, együtt fejlődünk, folyamatosan hatunk egymásra. Ez egy nagyon jó érzés: valami fontos és nagy dolognak vagy a részese, Te is formálod a közösség történetét. Ambleteuse és az Opálpart pedig csodálatos hely, itt könnyű feltöltekezni, élményeket gyűjteni. A szabadnapokon (heti egy nap, illetve havonta három nap és három havonta tíz nap szabadság jár) kimozdulunk, ellátogatunk a nagyobb városokba, szép időben a tengerparton vagyunk, és ha  több nap is a rendelkezésünkre áll, akkor akár más régiókba, országokba is el tudunk utazni.

100_4007.JPG

Habár még csak bő másfél hónapja vagyok itt, úgy gondolom megéri önkéntesnek lenni az Arche-ban. Egy teljesen újszerű tapasztalatot szerez itt az ember, miközben nagyon sok barátra lel, jobban megismeri önmagát és a világot is. Ezért nevezik az Arche-ot az Élet Iskolájának.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány évek óta dolgozik együtt a FACE (Fellowship Association for Culture & Education) non-profit indiai szervezettel. Az együttműködés keretében korábban két magyar nemzetközi önkéntes tanított az Új-Delhi nyomornegyedében lévő egyik iskolában. Reicher Péter, a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány elnöke, aki a GRAPHISOFT magyarországért felelős vezetőjeként a magyar miniszterelnöki látogatás tagjaként tartózkodik Indiában, támogatást és játékokat adott át az indiai iskola tanulóinak.

 „Indiában a 15 évnél idősebb lakosság 39 százaléka analfabéta, és ez főleg a nőkre, a vidéki lakosságra és a városi szegényekre igaz. Ez a réteg szinte teljesen el van zárva a hagyományos oktatástól. Két önkéntesünk korábban közel egy évig dolgozott Új-Delhi szegénynegyedében, hogy számítástechnikát, matematikát és angolt tanítsanak egy szegények számára létrehozott alapítványi iskolában.” – mondta Reicher Péter, a konferenciát szervező Magyar Önkéntesküldő Alapítvány elnöke, a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetségének (FORUM) elnökségi tagja.

Reicher Péter, aki – társaihoz hasonlóan – önkéntesként, saját szabadideje terhére dolgozik az Alapítványnál, a GRAPHISOFT magyarországért felelős vezetőjeként tagja a miniszterelnöki látogatás delegációjának. „Szeretném kihasználni ezt az alkalmat arra is, hogy személyesen adjam át az Alapítvány támogatását az új-delhi iskola rászoruló diákjainak és tanárainak. Úgy gondolom, hogy a részükre hozott gyerekjátékok és más ajándékok a tanulásban nyújtott segítségen kívül is örömet okoznak a gyerekeknek.”

A hagyományos oktatás Indiában a pénztelenségből illetve az ingázásból kifolyólag sok esetben nem működik, a helyzetet az iskolakötelesség hiánya is nagyban nehezíti. Az eddigi tapasztalatok alapján a leghatékonyabb megoldást a non-formális oktatás jelenti. Az ilyen jellegű képzés magában foglalja mind a hagyományos tizenkét évfolyamos oktatást, mind a meghatározott időtartamú modulokra (pl. számítógépes ismeretek, szépségápolás, szabászat, nővér képzés, stb.) osztott szakképzést. A Magyar Önkénteskülső Alapítvány indiai együttműködő partnerével, a FACE (Fellowship Association for Culture & Education) non-profit alapítvánnyal közösen a szegény és társadalmilag hátrányos helyzetű gyerekek tanítására non-formális oktatási programot dolgozott ki.

A két magyar önkéntes munkáját mind a diákok, mind a fogadó alapítvány olyan sikeresnek ítélte, hogy együttesen szeretnék India más részeire is kiterjeszteni a programot. Két fő célt tűztek ki: egy megfelelő tanterv létrehozását (magyar, nemzetközi, illetve indiai szakértők bevonásával), valamint a helyi, képzetlen tanerő módszertani képzését. A tervezett tevékenység magában foglalja az infrastruktúra kialakításához szükséges erőforrások előteremtését, szakértők bevonását a szakmai háttér biztosításához, illetve önkéntes-programok szervezését. A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány együttműködő partnerként az önkéntesek körébe roma fiatalokat is be kíván vonni, hogy a hátrányos helyzetű csoportok segítését szolgáló munka során szerzett indiai tapasztalataikat felhasználva hatékonyan részt vehessenek a magyar társadalom problémáinak felszámolásában is.

Magyarország jelentős szerepet játszik a nemzetközi önkéntesküldő szervezetek munkájában, 2009 októberében – szintén a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány szervezésében - Budapesten tartotta éves kongresszusát a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetsége. Szintén egy magyar szakember, Martoni András tölti be a GLEN program operatív működéséért felelős hálózati koordinátor feladatkört.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány 2003-óta működik, elsődleges célja, hogy magyar önkéntes fiatalokat és fejlesztési szakembereket közvetítsen ki különböző hosszúságú nemzetközi humanitárius és fejlesztési projektekbe. Önkénteseik jelenleg három különböző program keretében Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Európában dolgoznak.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány munkatársa, Molnár Zsolt gyakorlott kommunikációs szakemberként ment ki Afrikába másfél évre önkénteskedni. Az ott töltött hónapok tapasztalatairól könyvet írt, mely a közelmúltban jelent meg „Önkénteskaland Afrikában, egy év a hiedelmek és a valóság varázslatos földjén” címmel.

A könyv megjelenése alkalmából Kiss András, a Metropol újságírója az alábbi interjút készítette a szerzővel:

Hogyan került ki Afrikába?
– Itthon kommunikációs területen dolgoztam, 15 év munkaviszony után azonban úgy éreztem, váltanom kell. Ekkor akadtam rá egy dán szervezet által meghirdetett programra, mely egy többéves AIDS-ellenes kampányt szervezett Afrikában. Gondoltam, ha már megyek, akkor olyan területen kéne dolgoznom, amit itthon is csináltam. Ez pedig elég érdekes feladatnak tűnt, érdemes volt megpróbálni. Először Angliában vettem részt egy felkészítő tanfolyamon, ezt követően fél évet Namíbiában, majd két-két hónapot Dél-Afrikában és Malawiban dolgoztam.

Borito.jpgMi volt a feladata?
– Ezzel a kampánnyal a legszegényebb, vidéki lakosokat akarták elérni. Az ő esetükben nem használhatók a szokványos kommunikációs csatornák, mint a tévé, a rádió vagy az újságok, hiszen nincs készülékük, és sokan nem is tudnak olvasni. A program lényege ezért pont az volt, hogy helyi tanácsadók segítségével személyesen keressük meg az embereket az otthonaikban. Ez jól felépített rendszer szerint zajlott: kezdetben csak megismerkedtünk velük, majd fokozatosan adtuk át az információkat. Én hetente többször mentem ki a helyiekkel, ötletekkel, javaslatokkal segítettem a kampányt, sajtótájékoztatókat szerveztem, és egy hírlevelet szerkesztettem.

Mi volt a legmeglepőbb önnek az afrikai hétköznapokban?
– Namíbia a világ egyik legritkábban lakott országa. Vidéken nem is falvak vannak, az emberek inkább nagycsaládokban élnek fűtetejű, faoszlopokon álló kunyhókban, melyeket elkerítenek. Munka nincs, mindenki abból él, amit megtermesztenek. Azonban még itt a világ végén is szinte mindenkinek volt mobiltelefonja. A városközeli boltokban pedig legalább olyan széles termékválaszték volt, mint az itthoni közértekben.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítványnál önök is több programot kínálnak. Kik jelentkeznek ezekre általában?
– Itthon döntően 20-30 év körüli fiatalok. Az alapítvány tíz éve működik, ma már sokkal több önkéntesünk van, mint a kezdeti években. Ez persze még mindig nagyságrendekkel kisebb szám, mint a nagy hagyományú önkéntesküldő országokban, mint például Nagy-Britanniában vagy a skandináv országokban.

Mi motiválja az embereket, hogy elutazzanak egy távoli országba önkénteskedni?
– Sokan jönnek az egészségügyből vagy szociális területekről: nekik általában mindegy, hova mennek, segíteni akarnak az ott élőknek. Mások szeretnének idegen kultúrákat megismerni, a kalandvágy hatja őket. Sokan pedig egyszerűen nem tudnak itthon mit kezdeni magukkal: például nem vették fel kiszemelt egyetemre, vagy elvesztették az állásukat. Az ő esetükben megfigyelhető, hogy nagyon jelentős személyiségváltozáson mennek keresztül egy önkéntes munka során. Visszatérve itthon is könnyebben, magabiztosabban tudnak boldogulni.

Kinek ajánlaná vagy éppen nem ajánlaná a külföldi önkénteskedést?
– Mielőtt elindulsz, elolvashatsz sok könyvet az adott országról, beszélgethetsz korábban ott dolgozó önkéntesekkel. Arra azonban nem tudsz felkészülni, ami ott vár, mert ez általában teljesen más, mint ahogy azt elképzelted. Ha valaki nem elég nyitott, nem tud alkalmazkodni, nehezen fogja ezt kezelni. Sok helyen a komfort sem az itthon megszokott, például nincs meleg víz, de ezeket még könnyebb megszokni. Itthon általában német és EU-s programokba lehet becsatlakozni, mi is ezeket kínáljuk. Ha valaki érdeklődik utánuk, akkor azt javaslom, gondolja át, miért akar önkénteskedni, és ennek megfelelően válasszon a lehetőségek közül. A nyelvtudás például már eleve meghatározza, hogy mely országokba tud menni.

Az önkéntes munka nem a pénzkeresésről szól. Mit tudott mégis profitálni az Afrikában töltött hónapokból?
– Kulturális nyitottságot és empátiát tanultam. Ahhoz ugyanis, hogy az ember meg tudja változtatni az ott élők gondolkodásmódját, előbb meg kell értenie őket. Enélkül nem fog eredményt elérni, és nem is fogja jól érezni magát.

Kiss András

Megjelent 2013. október 11.-én:

http://metropol.hu/itthon/cikk/1096587-erre-nem-lehet-felkeszulni

„Az önkéntesség egy nem fizetség ellenében nyújtott tevékenység, amelynek során valaki időt fordít egy olyan, másik szervezet vagy egyén megsegítésére, amellyel vagy akivel egyébként nincs kapcsolata.”

Az Egyesült Királyságban alkalmazott nem hivatalos definíció

 Hue school, wedding-DMZ 366.jpgHa az utca emberének feltesszük a kérdést, hogy szerinte mi az önkéntesség, illetve, hogy mi jut eszébe erről a szóról, olyan válaszokat kapunk, hogy „mások segítése”, „rászorulók helyzetének javítása”, „ingyen munka”, „alapítványok”, „jótékonykodás”, „szolidaritás”, „nonprofit szervezetek”, „társadalmi munka”, „a rosszabb helyzetben lévők támogatása”, „szociális segítségnyújtás”.

Tulajdonképpen az önkéntesség fogalmával kapcsolatos fenti asszociációk mindegyike meghatározza valamilyen módon az önkéntességet, de mégsem ad kimerítő választ a „Mi is az önkéntesség?” kérdésre. És valójában nehéz is lenne kimerítő választ adni, teljes körűen definiálni az önkéntességet, mivel egy nagyon komplex jelenségről van szó. Az önkéntesség különböző formákban nyilvánulhat meg. Eltérő jelentéstartalommal bírhat attól függően, hogy milyen országban, milyen társadalmi közegben beszélünk róla, a történelem, a vallás, a politika, a hagyományok és szokások nagyban kihatnak rá. Annak ellenére, hogy léteznek meglehetősen különböző értelmezések, az egyes definíciókban felfedezhetők azok az alapvető sajátosságok, közös vonások, amelyek együttes jelenléte az önkéntes munkát megkülönbözteti más tevékenységtől.

Amennyiben az önkéntesség szó nyelvi eredetét vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a legtöbb európai nyelvben az önkéntes kifejezés – angolul voluntary, olaszul volontario, franciául volontaire, svédül volontär, hollandul volontair – a latin ’voluntarius’ szóból, melynek jelentése ’hajlandó’, ’kész’, illetve a szintén latin ’voluntas’ – ’akarat’ szóból származik, és ily módon a tenni akaráshoz köthető. Német nyelvterületen pedig a ’Wille’ – ’akarat’ szó és a ’frei’ – ’szabad’ melléknév összekapcsolásából jött létre az önkéntest jelölő freiwillige kifejezés, amely kifejezi, hogy az önkéntes szabad akaratából cselekszik.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2001-ben készült jelentésében az önkéntesség meghatározásáról szóló vita tisztázása érdekében megfogalmazta azokat az alapvető jellemzőket, amelyekkel az önkéntesség leírható. Ezek szerint az önkéntesség:

1. anyagi érdektől mentes, azaz, aki ezt a tevékenységet választja, az nem anyagi ellenszolgáltatásért teszi (bár a költségek megtérítése és jelképes fizetség megengedhető)

2. szabadon választott, azaz ez a vállalás önkéntes, az egyén saját, szabad akaratán múlik (bár itt is vannak átmeneti területek, mint például az iskolai közösségi munka, ahol bátorítják, néha pedig előírják a diákok részvételét az önkéntes munkában)

3. mások javát szolgálja, azaz nem szolgálhatja kizárólag az önkéntes munkát végző érdekeit, hanem más személyek vagy a társadalom egésze javára végzett tevékenység (noha elismert tény, hogy sok pozitívummal jár az önkéntes számára is)

DSC_0073.JPG

Látható, hogy bár a jelentés célja az volt, hogy kézzel foghatóbbá tegye az önkéntesség fogalmát, lehatárolja, hogy mi az, ami ilyen jellegű tevékenységnek tekinthető, mégis vannak képlékeny területek, amelyek további vitára adhatnak okot. Ezen kívül ez egy meglehetősen széles értelmezési tartományt tesz lehetővé, amelyen belül az önkéntességnek legalább négy típusa különböztethető meg: kölcsönös segítségnyújtás és önsegítés; jótékonyság és a rászorultak szolgálata; közösségi részvétel és állampolgári szerepvállalás; valamint a közügyek képviselete és társadalmi kampányok megvalósítása.

A 2006-ban kiadott Kiáltvány az Európai Önkéntes Tevékenységről című dokumentumban a következőképp határozták meg az önkéntességet:

Az önkéntesség olyan tevékenység, amelyet az egyének szabad akaratukból, döntésük és motivációik alapján; pénzügyi ellenszolgáltatás nélkül (díjazásmentesen); szervezett formában (civil szervezetek, önkéntes központok, többé-kevésbé szervezett csoportok keretein belül); azzal a céllal végeznek, hogy valaki más hasznára legyenek, illetve hozzájáruljanak az általános értékek szélesebb körben történő terjesztéséhez.

Csákvári Zsófia

 

Első publikálás: Mikesy-Molnár-Reicher: "Önkéntesen, felelősen - a 20 legfontosabb kérdés a nemzetközi önkéntességről" (első magyar nyelven megjelent könyv a nemzetközi önkéntességről, Magyar Önkéntesküldő Alapítvány, 2011)

Ha valaki kíváncsi arra, hogyan lehet nehéz időkben is mosolyogni, Madagaszkár az egyik legjobb úticél. A szigetlakók őszinte kedvességének és nyíltságának, illetve vallásosságának köszönhetően a madagaszkáriak tudják hogyan éljenek mosolyogva, még ha a nagy szegénység és kilátástalanság kemény próbára teszi is őket nap mint nap.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány programján keresztül lehetőségem volt három hónapra a világ egyik legkülönlegesebb szigetére utazni. Helyi családoknál lakva és helyi iskolákban dolgozva lehetőségem volt bepillantani a szigetlakók mindennapjaiba, megismerni életkörülményeiket, álmaikat és realitásukat. A sziget különböző részeire ellátogatva pedig megismerhettem Madagaszkár egyedülálló természeti szépségeit és megfigyelhettem a sziget ellentmondásait.

Az utazó első benyomása az, hogy Madagaszkár a mosoly országa. Pedig a szigetlakók élete korántsem könnyű. Madagaszkár Afrika egyik legszegényebb állama, amely ráadásul politikailag sem stabil. Miközben a tipikus madagaszkári ebédet esszük zebu húsból és rizsből, a fogadó családom érthető lehangoltsággal emlékszik vissza az elmúlt évek történéseire. 2009-ben a főváros, Antananarivo fiatal polgármestere, Andy Rajoelina államcsíny eredményeként eltávolította a hatalmon lévő Marc Ravalomana elnököt, és alkotmányellenes módon átvette a hatalmat. Kormányát a nemzetközi közösség a mai napig nem ismerte el. Az államcsínyt követően  a nyugatról érkező pénzügyi támogatás és befektetés fel lett függesztve, még nagyobb szegénységbe taszítva a világ egyik legszegényebb országát, ahol a lakosság kétharmada a létminimum alatt él. A lakosság szkeptikusan várja a 2013-as választásokat, nem igazán számítva arra, hogy az átlátható és jogszerű lesz, sokan félve, mások remélve, hogy a választást zendülések előzik majd meg.

A krízis jelei mindenfelé láthatóak. Az utak rossz állapotban vannak és veszélyesek. Kétszer is meggondolom, mielőtt egy helyi busszal útnak indulok a városon kívül, végül azonban nincs más választásom. Útközben a biztonságos megérkezésért imádkozom tyúkok és kakasok közé szorítva, eközben viszont nem győzőm csodálni a táj szépségét. Zöldellő rizsföldek, ameddig a szem ellát, és amelyeket csak itt-ott törnek meg vörös téglaházak. Kókuszdiótól roskadozó pálmafák, amelyek kis fakunyhókat takarnak a tengerparton. Az országutat árusok asztalai szegélyezik, amelyeken hegyekben áll a mangó és a banán. Esőerdők, amelyek a világon egyedülálló növény- és állatfajoknak adnak otthont. De Madagaszkár egyedi élővilága ki van téve a természet szeszélyeinek és a felelőtlen emberi tevékenységeknek. Cicklonok sepernek végig a szigeten, minden évben pusztítva mindent, ami az útjukba kerül, míg az erdőírtás az esőerdők nagyrészének eltűnéséhez vezet, veszélyeztetve olyan állatok élőhelyét, amelyek sehol máshol nem élnek a földön.

Egy ilyen különleges országban élni és dolgozni igazán izgalmas. A helyi családnál korán indul a nap, hajnali 5 órakor már magasan süt a nap, a gyerekek visítva szaladnak ki szobájukból mosdani és fogat mosni, megeszik a reggeli rizsadagot és aztán indulnak iskolába. Délben viszont már újra otthon vannak, bár csak rövid másfél órára. Megebédelnek, majd irány vissza az iskolapad este 5-6-ig. Házi feladat és a napi sorozat a tévében, majd este 9-kor elcsendesül minden. A család élete este 6 után már csak otthon zajlik. Ilyenkor már teljesen besötétedik, és sötétedés után nem csak a vendég fehér lányoknak nem ajánlják, hogy kint sétáljanak, de még a madagaszkári családapák sem szívesen mozdulnak ki, hacsak nem muszáj.

Dolgozni legalább annyira izgalmas és kalandos, mint a helyiekkel lakni vagy utazni. Az iskolák túlzsúfoltak,  a tanárok 50-60 létszámú osztályokat oktatnak. Az iskolák rendelkezésére álló források korlátozottak. A számítástechnikai laborok tele vannak Európából kiselejtezett számítógéppel, mindegyik vírusokkal megrakodva. Legjobb esetben 4-5 működik is a 20-30-ból. Hosszú perceket várunk, amíg ki tudunk nyitni egy egyszerű ’Word’ programot. A várakozási idő ennél sokkal több, ha honlapokat akarunk megnyitni, azokon a ritka napokon, amikor az internet működik is. De diákjaink lelkesedése kárpótol minket a tehnikai nehézségekért. Figyelmesen hallgatják a blog létrehozásáról szóló leckét, titokban a Facebook oldalukat nézegetve, amikor nem vagyunk elég figyelmesek. Lelkesednek azért, hogy megosztjuk velük saját Facebook elérhetőségünket, csak, hogy hónapok elteltével írjanak egy rövid üzenetet, és mosolyt csaljanak az arcunkra egy zsúfolt munkanap közepén.

Együtt élve a helyiekkel és a szigeten utazgatva hamar rájövök, hogy Madagaszkár valójában egy nagyon gazdag ország, legalábbis természeti forrásokban, de a lakosság nagytöbbsége a létminimum alatt él. Madagaszkárt nemcsak az élővilág egyedülállósága teszi különlegessé, de a szigetország a világ első számú vanília, szegfűszeg és ylang-ylang exportálója. Fő export termékei között van még a kávé és a licsi is. A mezőgazdasági termékek mellett Madagaszkár dombjai jelentős drágaköveket és féldrágaköveket rejtenek, és nem elhanyagolhatóak kőolaj és földgáz forrásai sem. Mindezek ellenére a lakosság nagyrésze kínlódik. Sokan arról álmodnak, hogy a szigetet elhagyva jobb életet teremtsenek maguknak és családjuknak Európában vagy Amerikában, és követik korábban kivándorolt családtagjaikat vagy barátaikat. Mások tanulnak és keményen dolgoznak, hogy gyermekeiknek jobb jövőt biztosítsanak a szigeten. Mindennapi emberek, akárcsak mi, akik tanulnak, dolgoznak és egy jobb jövőről álmodnak, ahogyan mindenki más.

Ilyés Ilona Ilma

A legtöbb fiatal (vagy kevésbé fiatal) fejében megfordul legalább egyszer, hogy összepakol, és elutazik egy távoli, egzotikus országba, ahol várják a kalandok, az idegen kultúra és az érdekes emberek. Egy olyan helyre, ahol nemcsak az élet, hanem a munka is izgalmas.

Ezt az álmot Magyarországról is egyre többen valósítják meg: ők azok a nemzetközi önkéntesek, akik hosszabb-rövidebb időre hátrahagyják életük addigi részét, hogy belevágjanak egy teljesen más  életformába.

Nemzetközi önkéntesként olyan élményeket és tapasztalatokat szerezhetsz, amelyek gyakran megváltoztatják egész addigi életedet, világlátásodat. Sokat utazhatsz, gyönyörű helyekre juthatsz el, érdekes emberekkel ismerkedhetsz meg. Ráadásul hasznos munkát végzel, miközben saját idődet és lelkesedésedet fordítod arra, hogy segítséget nyújtsál a hátrányosabb helyzetben lévő országok társadalmainak. Hihetetlen jó érzés azt látni, hogy erőfeszítéseidnek megvan az eredménye, segítségeddel – ha kis mértékben is –  észrevehető változást tudsz elérni.

Önkéntesnek lenni éppen ezért sokkal több, mint egy nagy kaland: komoly felelősség is, hiszen a fejlődő országok sokkal kevésbé tudják önerőből megoldani nehézségeiket, nagy szükségük van külső segítségre, többek között lelkes, hozzáértő és tenniakaró magyar önkéntesekre.

Sokan azonban a szükséges ismeretek nélkül vágnak neki a kihívásnak. Az otthontól távol, idegen kulturális, éghajlati, fizikai viszonyok és körülmények között élni és dolgozni nem könnyű feladat, számos nehézséggel és problémával kell folyamatosan megküzdeni. Külön örömöt jelent, hogy a legtöbben így is sikerekkel tele, hasznos szakmai munkát végezve térnek haza.

Most induló blogunknak az a célja, hogy saját élményeken és tapasztalatokon keresztül bemutassa a nemzetközi önkéntesség világát, megismertesse a leendő önkénteseket a rájuk váró lehetőséggel és kihívásokkal.

Ugyanakkor a társadalom szélesebb köre számára is szeretnénk bemutatni az önkéntesség szerepét, hazai és nemzetközi jelentőségét, hiszen valószínűleg az egész magyar társadalom gazdagodik azáltal, hogy nemzetközi önkénteseink részt vállalnak a rászoruló, fejlődő társadalmak nehézségeinek leküzdésében.

A blog szerkesztői és szerzői szintén önkéntesek (terveink szerint egy későbbi posztban fogunk külön bemutatkozni), akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek nemzetközi önkéntesként különböző országokban, így nyugodtan tegyétek fel az önkéntességgel kapcsolatos kérdéseiteket akkor is, ha azok esetleg nem pont az adott poszt témájához illeszkednek.