_zsolt 2014.09.11. 09:14

Benin - 2. rész

Sziasztok!

Úgy néz ki, minden héten fogok tudni küldeni beszámolót, mert a lányoknak van nete, ami persze az én gépemen nem működik. Ha elmennek majd október elején, lehetséges, hogy elég ritkán fogok tudni jelentkezni, de addig legalább hetente igyekszem írni.

Elkezdtünk egy kis saját szervezésű főzőtanfolyamra járni az egyik helyi vezetőnkhöz, Zinadorhoz. Eddig csak kuták vagyunk, de sokat tanulunk és mesél a helyi szokásokról, ételekről. Hetente kétszer megyünk át hozzá, és utána együtt vacsorázunk. Nem hittem, hogy a banán hagymával, paradicsommal és mustárral megfőzve finom lehet, de az volt. Teljesen mások itt a gyümölcsök, mint otthon. A narancs zöld, tele van magokkal és sokkal finomabb, mint otthon. A banán kb. fele akkora mint az otthoni, és általában zöld a külseje. Sajnos a kávé itt mint olyan nem létezik, a héten kipróbáltam egyet, de inkább olyan, mint a fekete tea tejjel. A másik két lány, aki itt van még Stefanie-n és rajtam kívül, Maja és Tanja, ők egy élelmiszeripari projektben vesznek részt, és készítettek szója tejet, így az otthoni instant kávéval majd kipróbáljuk. Kálcium emiatt és a többi étel miatt sem jut a szervezetünkbe, de a gyógyszertárban lehet venni joghurtot, így azt vettem már meg van a pezsgőtablettámból is még valamennyi. Egyébként nem gondoltam, de a gyógyszertár eléggé jól felszerelt, szinte mindent lehet, kapni, amit otthon is.2_1.png

A munkaidő itt elég érdekes. Hétfőtől péntekig 08.00-12.00 ig és 15.00-18.00 óráig dolgozunk, szombaton 08.00-12.00-ig. Így igazából csak a vasárnapunk szabad. Az ebédidő nem sok mindenre elég, mert a piac messze van, ha ott eszünk, csak egy kevés idő marad pihenni. Hihetetlen, hogy mennyire nem elég az alvás. Általában 10-kor már alszunk, mivel a helyi étteremszerűség 10 körül zár, és mivel a házunkban nincs áram, nincs sok mindent csinálni. Szerencsére hoztam sorozatokat és azokat nézem lefekvés előtt, hogy kis magyart is halljak. Mivel egész nap franciául beszélünk, magunk között meg angolul, hamar lefárad az agyunk, valószínűleg emiatt nem érzem 8 óra alvás után, hogy kipihentem magam. Ha reggel kicsit előbb felkelek és tornázok az sokat segít, és kicsit felébreszt a kávé helyett.

2_2.png

Még mindig nagyon szeretek itt lenni, folyamatosan van mit csinálnunk. Minden hónapban van egy nap, amikor minden területe a szervezetnek szervez egy nagyobb munkát, amiben kell nekik segítség. Mi most a komposzt készítésben vettünk részt, legközelebb a halaknál szeretnék majd segíteni.

Érdekes, ahogy a helyi gyerekek viselkednek. Többnyire ránk csodálkoznak és ha köszönünk, visszaköszönnek. Ez nagyon tetszik itt, tényleg igazi falu, mindenki köszön mindenkinek. Szóval a gyerekek, ha meglátnak minket, többnyire azt köszönik: Bonjour Yovo! Ez azt jelenti, hogy Jónapot fehér. Ilyenkor mindig megállunk és bemutatkozunk nekik, nem Yovo a nevünk hanem Judith és Stefanie.

A héten becsatlakoztam a fon nyelvtanfolyamra, igaz, hogy kihagytam 2 órát már, mivel a lányok már júliusban elkezdték, de majd igyekszem bepótolni.

2_3.png

Egyik este tudtunk Tv-t nézni Zinador-nál, akinél főzni tanulunk és volt benne egy felhívás, hogy vadon élő állatot eladni és fogyasztani szigorúan tilos az ebola miatt. Most már 2 hete, hogy nem ettem húst, csak halat, így egyre jobban kezd hiányozni. A farmon vannak csirkék, és néha készítenek belőle ebédet, úgyhogy szóltam, ha húst esznek, el ne felejtsenek nekem szólni, így el tudom kerülni, hogy a piacon vegyek.

Itt egyébként folyamatosan jönnek mennek a gyakornokok, mivel az egyetem nincs innét messze, sokan itt töltik a gyakorlati idejüket. A városka neve, ahol mi vagyunk egészen pontosan Zinvié, a szervezet pedig a Credi ONG. Van itt két francia önkéntes, egy apuka és a fia, múlt hét vasárnap és most is szerveznek palacsinta partit a farm konyháján, így egyelőre nem volt még szabad vasárnapom. Jó, hogy van ebéd után szünet, akkor tudunk mosni, meg takarítani.

2_4.png

Még mindig nem utaztunk sehova, de úgy néz ki, hogy szeptember közepén el tudunk menni egy hétre Togo-ba. Az egyik vezetőnk ajánlotta fel, hogy elvisz minket motorral, és megmutatja az egyik NGO-ját, ami hasonló, mint ahol mi vagyunk. Az ebola miatt Ghánába nem lehet menni, de állítólag van egy hely Togo-ban, kb. 900 m magasan, ahonnét az egész környéket be lehet látni.

2_5.png

Van egy gyönyörű nemzeti park is Beninben, északon, de Maja és Tanja már megjárták, és azt mondták, hogy 12 óra a buszút, és mivel nincs mosdó sehol, ezért nem lehet elmenni. Ugyebár a helyi asszonyok a terebélyes szoknyáikkal könnyen megoldották, de a lányok 12 órát szenvedtek anélkül hogy el tudtak volna menni, így nagyon

meg kell gondolni, ha el akarok menni, főleg, mert november elején nyitnak ki megint, mivel az esős évszak miatt akkora a fű, hogy nem lehet semmit látni az állatokból.

Túl vagyok az itteni életem legrosszabb napján, elmentem a fodrászhoz. Félelmetes, hogy ezek a nők mi fájdalmat képesek kibírni. Nekem nem sikerült. 3 órán keresztül csinálták a hajam, az első órában csak nyöszörögtem, hogy fáj, de 1 óra után nem bírtam sírás nélkül. Hogy miért nem mondtam, hogy hagyja abba? Hát ismertek szerintem, a fejembe vettem és bármi kín ellenére is azt akartam, hogy készen legyen. Annyira fájt, hogy aludni is alig tudtam benne, ráadásul nem is tetszett, mert teljesen lelapította fejem, ami nekem kifejezetten előnytelen. Másnap reggel még elmentem benne a piacra, de utána ki is bontottam, mert nem bírtam elviselni. Mindenesetre túl vagyok rajta és mondtam a lányoknak, hogyha legközelebb megfordulna a fejemben, hogy megcsináltassam, üssenek agyon, mert soha többet nem akarom ezt érezni, mint ott.

2_6.png

Sajnos az egyik francia önkéntes kórházba került, nagyon sokat hányt, így bevitték. Nem tudni mi a baja, de másnap ki is engedték. Valószínűleg az egyik helyi étel okozta, amit jégkockával esznek, és a jég lehet kétes eredetű (nem biztos, hogy ivóvízből készítik). Szerencsére itt nagyon figyelnek ránk. Ha valaki rosszul van, minimum egy vezető foglalkozik vele azonnal minden egyéb dolgot félretéve.

A másik két lány akik itt vannak, borzasztó negatívak, minden undorító és koszos nekik, és nem tudják megszokni. Igyekszem nem sok időt velük tölteni, mert csak a problémákat tudják sorolni. Stefanie szerencsére olyan mint én, és mind a ketten imádunk itt lenni.

2_7.png

A napokban realizáltam, hogy sikerült elszámolnom magam a vízum ügyében, ugyanis augusztus 11 és november 10 között 92 nap van, nem pedig 90, így el kell majd mennem a bevándorlási hivatalba egy héttel meghosszabbítani a vízumom. Szerencsére nemcsak én jártam így, ha visszajön az itteni igazgató, Damien, akkor vele el tudunk majd menni Cotonou-ba ezt elntézni. Mindenesetre örülök, hogy most derült ez ki, különben a reptéren irdatlan nagy bírságot kellett volna fizetnem, de az is lehet, hogy haza sem engednek azonnal.

Sok minden hiányzik otthonról, de egyáltalán nem akarok még hazamenni.

Sok sok puszi mindenkinek!

Juci

A bejegyzés trackback címe:

https://onkentesen.blog.hu/api/trackback/id/tr396687987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása