Annyi minden van, amit meg szeretnék veletek osztani, így még egy utolsó beszámolót küldök Nektek.

Minden 2. héten hétfőn délután van egy gyűlés, ahol minden vezető, alkalmazott és gyakornok részt vesz. A mostani megbeszélésen, amikor mindenki beszámolt a munkájáról, bejelentésre került játszótér projektem. Eddig mikor dolgoztam, csak annyit mondhattam, hogy kaptam egy új projektet és azon dolgozok, de nem volt hivatalos a munkám a terület kérdése miatt. Az egyeztetések még mindig folynak emiatt, de az alapötlet nyilvános lett. Jó érzés lenne ide egy nap úgy visszajönni, hogy a terveimet látom megvalósulni, hacsak részben is.

És hogy visszajövök-e, az most már teljesen biztos. Lehet, hogy csak egy hétre, több hétre, de mindenesetre szükségem van erre a világra itt. Mert a mentalitás az, ami itt másképp formálja az életet. Az emberek mások. Jók. Nincs bennük hátsó szándék, vagy pénzhajhászás. Egyszerűen csak élnek, tervezik az életüket, és dolgoznak. Érdekes volt, még mikor megjöttem játszottunk az egyik angol klubon őszinteségbátorságot. Fabrice-nak azt a kérdést tettem fel, mi az a három dolog, amit magával vinne egy lakatlan szigetre. Hagyok időt, hogy most te is feltedd magadnak a kérdést. Fabrice a következőt mondta, gondolkodás nélkül: a feleségem, és a két gyerekem, pedig nincs is családja. Semmi más nem számít, csak a család. Soha ennyi tiszteletet nem láttam még, mint amennyit itt, és ez a falvakban még erősebb.

Megérkezett a két francia önkéntes, ők is két hetet lesznek itt, mint korábban Jean-Claude és Samuel. Ők most két idősebb úriember, aranyosak, és most végre megint vannak szomszédaim.

Furcsa, hogy mennyire hozzászoktam a franciához. Mikor megjöttem azt gondoltam soha nem fogom teljesen megérteni, amit beszélnek, de most már ha új emberekkel találkozom általában megkérdezik Franciaország melyik részéről jöttem, vagy csak megjegyzik, hogy van egy kis akcentusom. Az angolt szinte már nem is használom azóta, mióta a lányok elmentek, így most már Rachidi-vel is általában franciául kommunikálok.

Az utolsó angol klubon az utazásról beszélgettünk, választottunk egy országot hova szeretnénk menni és megterveztük mi szükséges hozzá. Odaadtam a szótárat mindenkinek, amit készítettem és vettem még nekik kis füzeteket, amikbe tudják gyűjteni az új szavakat, amikkel találkoznak. Nagyon örültek, de elég szomorú volt, hogy nem tudunk többet így együtt lenni.

Korábban hallottam már, hogy a héten lesz egy rendezvény a „zöld” házak versenye. Annyit tudtam csak róla, hogy pénteken lesz a verseny eredményhirdetése, így emiatt szombaton tudjuk a bulinkat rendezni Ferdinand-al. Hétfő reggel azzal fogadott az egyik vezető, hogy engem is beválogattak a zsűribe. Iszonyatosan örültem neki, hiszen a verseny azok között a falvak között zajlik, ahol az interjúkat készítettük a munka miatt.

 A verseny lényege, hogy hogyan rendezik a házat és környékét a környezettudatosság jegyében. Sok mindent figyelembe kell venni, a szemét gyűjtésének módját, a ház környezetét, a fákat, a gyümölcsfákat, és ha állatot is tartanak az is számít, meg persze az egész ház esztétikája. 5-en voltunk a zsűriben, 2 vezető és hárman gyakornokok. Első nap szakadt az eső reggel, így egy fél napot vesztettünk, és mivel kocsival mentünk elég lassan haladtunk. El is akadtunk egyszer a sárban, és este 8-ra végeztünk csak az első körrel. Összesen 85 házat neveztek be a versenybe. A nevezést a faluvezető készítette. Érdekes, ahogy itt egymást hívják. A falu vezető például Chef du village, itt CV-nek szólítják, és minden egyes pozíciót lerövidítenek még a legmagasabb vezetőkét is.

Második napra maradt a munka nagyobb része, de akkor már szerencsére tudtunk motorral menni, így reggel 9-től este 7-ig végeztünk, csak ebédelni álltunk meg. Ahogy visszaértünk, nekiálltunk az eredményeket összesíteni, azzal 11-re végeztünk. Mivel 5-en minden házra 5 féle pontot adtunk, 85 házat összesíteni nem volt egyszerű.

Másnap hajnalban már indultam is Cotonou-ba az útlevelemért. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy visszakaptam, remélem működni fog, ugyanis a vízumot adminisztrációs okok miatt nem tudtákkiadni. Kaptam egy kézzel írt papírfecnit az irodavezetőtől, pecséttel, és azt mondta informálták a repülőteret. Remélem nem lesz gond.

A zöld házak versenyének az eredményhirdetése pénteken este volt, ezért is siettünk annyira. Az első 10 helyezett kapott pontot, de mindenkit meghívtak aki részt vett. Nagyon büszke voltam, mert akiknél lakom, ők lettek a 3ikak és a szemét gyűjtésében a legjobbak. Este 11-ig tartott az eredményhirdetés, előtte sokat segítettem prezit és kisfilmet készíteni a képekből, meg előkészíteni a hivatalos formulákat a nyertesekről. Volt mindenféle ajándék, avokádó palánta, pálmafa, bicikli, füzetek, tollak, és ami a legfontosabb szemetesek. Mivel itt a szemét gyűjtése nem megoldott, gyakorlatilag mindent összegyűjtenek és elégetnek. A verseny 7ik alkalommal kerül megrendezésre, így most már egyre több ház előtt van egy szemétgyűjtő, ami ha megtelik, el tudják szállítani egy a szervezet által létrehozott gyűjtőpontra. A mi házunk azért lett első, mert nem csak a szemetet gyűjtjük, de van komposzttárolónk és el vannak különítve az üvegek és a konzervek is.

Szombat reggel egy nem mindennapi dolgot nézhettem végig. Már írtam korábban, hogy a múzeumba az egyik vadász behozott egy 3 méteres pitont, ami olyan 9 méter lesz majd. 2 hónapja van itt, egy sötét helyen elzárva, mivel a ketrecét most építik és eddig nem evett semmit. Alapvetően egy pitonnál ez nem lenne gond, de mivel látták rajta a fogyás jeleit, úgy döntöttek ráerőltetik, hogy egyen. Ez azt jelentette, hogy egy nyulat gyakorlatilag lenyomtak a torkán. Persze a nyulat előtte fejbevágták, különben nem lehetett volna megetetni, de így sem volt egyszerű. Videót is készítettem, ha hazaértem megmutatom majd.

Ez itt az egyik kedvenc reggelim. A szomszédunk, Justine készíti, babot kever össze rizzsel és szószt készít hozzá. Két nagy adagot szoktam megenni reggelire, ha piacnap van, mivel akkor a másik hölgy a bouille-al nem jön. Már megrendeltem egy két olyan ételt, amit mindenképpen haza szeretnék vinni és a múzeum boltjában is bevásároltam lekvárokat, édességeket.

Egyre sokszínűbb a kínálat, mikor megjöttem még szinte semmi nem volt, most meg egy csomó üdítő, lekvár, édesség, még popcorn is van.

 A bulink jól sikerült, de nem volt egyszerű megszervezni. Hajnal 1-ig táncoltunk megállás nélkül. Pate-ot rendeltem hallal, meg készítettem majdnem 20 liter limonádét és sodabi-t is rendeltünk. Mindenki jól érezte magát, de mivel előző este is sokáig az eredményhirdetésen voltunk, csak 10-en maradtunk a végére.

Másnap reggel 9-kor már a templomban voltunk, a két francia önkéntest is elkísértem, majd délután tésztát, gyümölcssalátát és palacsintát készítettünk és játszottunk, többnyire azokkal akik az angol klub-on részt vettek.

 Annyira sűrű volt a hét, hogy szinte fel sem tűnt, hogy az utolsó napomhoz érkeztem. Tényleg szeretek itt lenni, minden annyira más. Kicsit tartok attól, mi lesz, ha hazamegyek, hogyan fogok visszarázódni a hétköznapokba, de remélem nem lesz gond.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy kiválasztottak a programra, úgy érzem minden egyes percet kihasználtam és hasznosan töltöttem, és remélem azokból az ötletekből, amiken dolgoztam valami meg is fog valósulni.

 Mindenképpen vissza szeretnék jönni, dolgozni ebben a környezetben és még többet tanulni, megtapasztalni. Ez az utolsó napom, ami miatt minden pillanatban könnyezik a szemem, de igyekszem még az utolsó percekből is profitálni.

Hamarosan találkozunk!

 Juci

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.