A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány munkatársa, Molnár Zsolt gyakorlott kommunikációs szakemberként ment ki Afrikába másfél évre önkénteskedni. Az ott töltött hónapok tapasztalatairól könyvet írt, mely a közelmúltban jelent meg „Önkénteskaland Afrikában, egy év a hiedelmek és a valóság varázslatos földjén” címmel.

A könyv megjelenése alkalmából Kiss András, a Metropol újságírója az alábbi interjút készítette a szerzővel:

Hogyan került ki Afrikába?
– Itthon kommunikációs területen dolgoztam, 15 év munkaviszony után azonban úgy éreztem, váltanom kell. Ekkor akadtam rá egy dán szervezet által meghirdetett programra, mely egy többéves AIDS-ellenes kampányt szervezett Afrikában. Gondoltam, ha már megyek, akkor olyan területen kéne dolgoznom, amit itthon is csináltam. Ez pedig elég érdekes feladatnak tűnt, érdemes volt megpróbálni. Először Angliában vettem részt egy felkészítő tanfolyamon, ezt követően fél évet Namíbiában, majd két-két hónapot Dél-Afrikában és Malawiban dolgoztam.

Mi volt a feladata?
– Ezzel a kampánnyal a legszegényebb, vidéki lakosokat akarták elérni. Az ő esetükben nem használhatók a szokványos kommunikációs csatornák, mint a tévé, a rádió vagy az újságok, hiszen nincs készülékük, és sokan nem is tudnak olvasni. A program lényege ezért pont az volt, hogy helyi tanácsadók segítségével személyesen keressük meg az embereket az otthonaikban. Ez jól felépített rendszer szerint zajlott: kezdetben csak megismerkedtünk velük, majd fokozatosan adtuk át az információkat. Én hetente többször mentem ki a helyiekkel, ötletekkel, javaslatokkal segítettem a kampányt, sajtótájékoztatókat szerveztem, és egy hírlevelet szerkesztettem.

Mi volt a legmeglepőbb önnek az afrikai hétköznapokban?
– Namíbia a világ egyik legritkábban lakott országa. Vidéken nem is falvak vannak, az emberek inkább nagycsaládokban élnek fűtetejű, faoszlopokon álló kunyhókban, melyeket elkerítenek. Munka nincs, mindenki abból él, amit megtermesztenek. Azonban még itt a világ végén is szinte mindenkinek volt mobiltelefonja. A városközeli boltokban pedig legalább olyan széles termékválaszték volt, mint az itthoni közértekben.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítványnál önök is több programot kínálnak. Kik jelentkeznek ezekre általában?
– Itthon döntően 20-30 év körüli fiatalok. Az alapítvány tíz éve működik, ma már sokkal több önkéntesünk van, mint a kezdeti években. Ez persze még mindig nagyságrendekkel kisebb szám, mint a nagy hagyományú önkéntesküldő országokban, mint például Nagy-Britanniában vagy a skandináv országokban.

Mi motiválja az embereket, hogy elutazzanak egy távoli országba önkénteskedni?
– Sokan jönnek az egészségügyből vagy szociális területekről: nekik általában mindegy, hova mennek, segíteni akarnak az ott élőknek. Mások szeretnének idegen kultúrákat megismerni, a kalandvágy hatja őket. Sokan pedig egyszerűen nem tudnak itthon mit kezdeni magukkal: például nem vették fel kiszemelt egyetemre, vagy elvesztették az állásukat. Az ő esetükben megfigyelhető, hogy nagyon jelentős személyiségváltozáson mennek keresztül egy önkéntes munka során. Visszatérve itthon is könnyebben, magabiztosabban tudnak boldogulni.

Kinek ajánlaná vagy éppen nem ajánlaná a külföldi önkénteskedést?
– Mielőtt elindulsz, elolvashatsz sok könyvet az adott országról, beszélgethetsz korábban ott dolgozó önkéntesekkel. Arra azonban nem tudsz felkészülni, ami ott vár, mert ez általában teljesen más, mint ahogy azt elképzelted. Ha valaki nem elég nyitott, nem tud alkalmazkodni, nehezen fogja ezt kezelni. Sok helyen a komfort sem az itthon megszokott, például nincs meleg víz, de ezeket még könnyebb megszokni. Itthon általában német és EU-s programokba lehet becsatlakozni, mi is ezeket kínáljuk. Ha valaki érdeklődik utánuk, akkor azt javaslom, gondolja át, miért akar önkénteskedni, és ennek megfelelően válasszon a lehetőségek közül. A nyelvtudás például már eleve meghatározza, hogy mely országokba tud menni.

Az önkéntes munka nem a pénzkeresésről szól. Mit tudott mégis profitálni az Afrikában töltött hónapokból?
– Kulturális nyitottságot és empátiát tanultam. Ahhoz ugyanis, hogy az ember meg tudja változtatni az ott élők gondolkodásmódját, előbb meg kell értenie őket. Enélkül nem fog eredményt elérni, és nem is fogja jól érezni magát.

Kiss András

Megjelent 2013. október 11.-én:

http://metropol.hu/itthon/cikk/1096587-erre-nem-lehet-felkeszulni

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.