A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány évek óta dolgozik együtt a FACE (Fellowship Association for Culture & Education) non-profit indiai szervezettel. Az együttműködés keretében korábban két magyar nemzetközi önkéntes tanított az Új-Delhi nyomornegyedében lévő egyik iskolában. Reicher Péter, a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány elnöke, aki a GRAPHISOFT magyarországért felelős vezetőjeként a magyar miniszterelnöki látogatás tagjaként tartózkodik Indiában, támogatást és játékokat adott át az indiai iskola tanulóinak.

 „Indiában a 15 évnél idősebb lakosság 39 százaléka analfabéta, és ez főleg a nőkre, a vidéki lakosságra és a városi szegényekre igaz. Ez a réteg szinte teljesen el van zárva a hagyományos oktatástól. Két önkéntesünk korábban közel egy évig dolgozott Új-Delhi szegénynegyedében, hogy számítástechnikát, matematikát és angolt tanítsanak egy szegények számára létrehozott alapítványi iskolában.” – mondta Reicher Péter, a konferenciát szervező Magyar Önkéntesküldő Alapítvány elnöke, a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetségének (FORUM) elnökségi tagja.

Reicher Péter, aki – társaihoz hasonlóan – önkéntesként, saját szabadideje terhére dolgozik az Alapítványnál, a GRAPHISOFT magyarországért felelős vezetőjeként tagja a miniszterelnöki látogatás delegációjának. „Szeretném kihasználni ezt az alkalmat arra is, hogy személyesen adjam át az Alapítvány támogatását az új-delhi iskola rászoruló diákjainak és tanárainak. Úgy gondolom, hogy a részükre hozott gyerekjátékok és más ajándékok a tanulásban nyújtott segítségen kívül is örömet okoznak a gyerekeknek.”

A hagyományos oktatás Indiában a pénztelenségből illetve az ingázásból kifolyólag sok esetben nem működik, a helyzetet az iskolakötelesség hiánya is nagyban nehezíti. Az eddigi tapasztalatok alapján a leghatékonyabb megoldást a non-formális oktatás jelenti. Az ilyen jellegű képzés magában foglalja mind a hagyományos tizenkét évfolyamos oktatást, mind a meghatározott időtartamú modulokra (pl. számítógépes ismeretek, szépségápolás, szabászat, nővér képzés, stb.) osztott szakképzést. A Magyar Önkénteskülső Alapítvány indiai együttműködő partnerével, a FACE (Fellowship Association for Culture & Education) non-profit alapítvánnyal közösen a szegény és társadalmilag hátrányos helyzetű gyerekek tanítására non-formális oktatási programot dolgozott ki.

A két magyar önkéntes munkáját mind a diákok, mind a fogadó alapítvány olyan sikeresnek ítélte, hogy együttesen szeretnék India más részeire is kiterjeszteni a programot. Két fő célt tűztek ki: egy megfelelő tanterv létrehozását (magyar, nemzetközi, illetve indiai szakértők bevonásával), valamint a helyi, képzetlen tanerő módszertani képzését. A tervezett tevékenység magában foglalja az infrastruktúra kialakításához szükséges erőforrások előteremtését, szakértők bevonását a szakmai háttér biztosításához, illetve önkéntes-programok szervezését. A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány együttműködő partnerként az önkéntesek körébe roma fiatalokat is be kíván vonni, hogy a hátrányos helyzetű csoportok segítését szolgáló munka során szerzett indiai tapasztalataikat felhasználva hatékonyan részt vehessenek a magyar társadalom problémáinak felszámolásában is.

Magyarország jelentős szerepet játszik a nemzetközi önkéntesküldő szervezetek munkájában, 2009 októberében – szintén a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány szervezésében - Budapesten tartotta éves kongresszusát a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetsége. Szintén egy magyar szakember, Martoni András tölti be a GLEN program operatív működéséért felelős hálózati koordinátor feladatkört.

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány 2003-óta működik, elsődleges célja, hogy magyar önkéntes fiatalokat és fejlesztési szakembereket közvetítsen ki különböző hosszúságú nemzetközi humanitárius és fejlesztési projektekbe. Önkénteseik jelenleg három különböző program keretében Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Európában dolgoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://onkentesen.blog.hu/api/trackback/id/tr955602604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása